Nem mindenki

2022.06.30. 11:18

Fukusima közelébe már visszatérhetnek az emberek

Tizenegy évvel a fukusimai katasztrófa után visszatérhetnek lakhelyükre az egyik közeli város lakói, miután ott a hatóságok csütörtökön hatályon kívül helyezték a radioaktív sugárzás magas szintje miatt a baleset idején elrendelt kiürítést.

Okumában helyi idő szerint reggel 9 órakor oldották fel a korlátozásokat egy 8,6 négyzetkilométeres területen, amelyet újjáépítési helyszínné nyilvánítottak, miután befejeződtek a sugárzás szintjének csökkentését célzó munkálatok. A katasztrófa miatt 2011-ben a több mint tizenegyezres lélekszámú város teljes lakosságát evakuálták.
A település délnyugati részén már 2019 áprilisában feloldották az evakuációs utasítást: ide azóta nagyjából négyszázan tértek vissza.
A szerencsétlenség után egy évtizeddel hét fukusimai körzetben mintegy 337 négyzetkilométer továbbra is lakhatatlan a magas sugárzás miatt, és ez vélhetőleg még sokáig így marad.
A következő hónapokban és években Fukusima prefektúra több városában oldhatják fel a visszatérési tilalmat.
Japán keleti partját 2011. március 11-én 9-es erősségű földrengés rázta meg, és az azt követő szökőár súlyosan megrongálta a fukusimai atomerőművet. A szökőár több mint 19 ezer ember halálát okozta a távol-keleti országban, a Fukusima-1 erőműben keletkezett kár és a nukleáris sugárzás veszélye miatt pedig több mint 160 ezer embert kellett kitelepíteni. Közülük több tízezren a mai napig nem térhettek vissza otthonukba.

Borítókép: üres telkek Okuma városába 2022. június 30-án (Kentaro Tominaga/Yomiuri/The Yomiuri Shimbun/AFP)


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!