Riasztó statisztika

2022.07.09. 08:00

Egyre többen éheznek a világban

Világszerte jelentősen emelkedett tavaly az éhezők száma, minden tizedik ember nem jutott elegendő élelmiszerhez – állapította meg az ENSZ a globális élelmezési helyzetről szóló éves jelentésében, amelyet szerdán ismertettek New Yorkban.

A világszervezet több szakosított szervezete, köztük a Világélelmezési Program (WFP), az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a Nemzetközi Gyermekalap (UNICEF) és az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) által összeállított dokumentum szerint 

a világ lakosságának csaknem 10 százaléka, vagyis mintegy 828 millió ember nem jutott elegendő élelmiszerhez tavaly, ami 46 millióval több a tavalyelőttinél és 150 millióval több a 2019-esnél. 

Az azt megelőző években, 2015 és 2019 között az éhezők száma nagyrészt változatlan szinten volt.
A szakemberek figyelmeztettek, hogy egyre nagyobb kihívást jelent az éhínség és az alultápláltság felszámolása. Mint írták, az éhezők számának gyarapodása egyebek között a koronavírus-járvány, a klímaváltozás és a konfliktusok gazdasági hatásaira vezethető vissza, és ehhez idén hozzáadódik az Ukrajna elleni orosz háború is.

Valós veszélye van annak, hogy ezek a számok a következő hónapokban tovább fognak emelkedni – jelentette ki David Beasley, a WFP főigazgatója. Mint mondta, mindezt súlyosbítják az orosz-ukrán háború következtében megemelkedett élelmiszer-, olaj- és műtrágyaárak, ami éhínségbe taszíthat akár egyes államokat is.

Ennek következménye globális destabilizáció, éhínség és párját ritkító tömeges migráció lesz. Most kell cselekednünk, hogy elejét vegyük ennek a közelgő katasztrófának – tette hozzá.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!