Kell nekem egy útszéli kamaszlány?!

Hogy is ne szeretném a gyerekét, amikor az ő húsa-vére, az ő nevelése, és a legfontosabb számára a világon. És az így van rendjén, vannak dolgok, amiket muszáj elfogadni. És különben is, micsoda elvetemült szörnyeteg lennék, ha nem szeretnék egy gyereket, legyen bármilyen.

Mondjuk olyan, mint Fruzsika. Fruzsika tizennégy éves volt, amikor az édesapjával összejöttünk. Mindketten túl voltunk egy hosszúra nyúlt, elszürkült házasságon, mindkettőnknek volt egy-egy gyereke, bár az övé az édesanyjával élt. A két kislány között csak két év volt a korkülönbség, kicsit, mintha még hasonlítottak is volna egymásra, akár a mesében... Milyen jó is lesz négyesben utazgatni, gondoltam, moziba meg étterembe menni, két szép gyerek, az emberek majd azt hiszik, mindkettő az enyém, micsoda boldog család.
Néhány hét múlva T hozzám költözött.

Jött is az első közös ünnep, a harminchetedik születésnapom, amikor a kedvesem lefoglalta azt az asztalt abban a nagyon elegáns és nagyon drága étteremben. Én szépen felöltöztettem a kislányom, sötétkék bársony szoknyát és kabátkát adtam rá, meg fodros fehér blúzt, a haját is szépen feltűztem. Én inkább kifinomultan, mint szexisen öltöztem fel, a sminket se vittem túlzásba. Az étterembe menet megálltunk Fruzsiék háza előtt, hogy felvegyük a kislányt. Minden szépen indult, boldogok voltunk. Egészen a ruhatárig.

Amikor azonban Fruzsi kibújt a pufidzsekijéből, a lélegzetem is elállt. Az amúgy nagyon is fejlett kislányon egy színarany, nyakba kötős topp volt, melyből kint volt az egész háta, a mellére viszont rásimult, mármint a melle aljára, mert fölül mindene kilátszott. A top éppen hogy a derekáig ért, a köldökét szabadon hagyta, ahogy az egész hasa is szabadon volt a nagyon szűk és nagyon csípőfazonú fényes, fekete nadrág fölött. Körömnyi üvegkő-pirszing csillogott a köldökében.

Abban a pillanatban legszívesebben hazarohantam volna. Öregnek és szánalmasnak éreztem magam, arról nem beszélve, hogy lesült a képemről a bőr, amiért az emberek azt gondolták, hogy ez a kikent-kifent, inkább húszas éveit taposó, prostinak látszó nő a lányom. Fruzsi viszont csak úgy ragyogott aznap este, szinte megrészegedett a férfiak éhes pillantásaitól, boldogan szemezett a pincérrel, sőt, még az apjával is úgy beszélt, mintha a nője lenne, nem pedig a lánya, és a legdrágább ételeket rendelte, majd otthagyta.
Hogyan lehet szeretni egy ilyen gyereket?

Aztán néhány nap alatt túltettem magam az egészen, elhatároztam, hogy nem forszírozom a közös nyaralásokat, úgyis messze még a nyár, majd csak lesz addig valahogy.

Igen ám, de Fruzsika anyukája hirtelen megelégelte a magányt és újra összejött egy régi szerelmével, aki egy tanyán él valahol a nyugati határ mentén, és lovakat tenyészt, valamint állatorvosként működik. A hatalmas szerelemtől indíttatva T exe úgy döntött, hogy barátjával a tanyára költözik és feléget maga mögött mindent, ami addig Pesthez kötötte. Szemvillanás alatt eladta a lakását, a kocsiját, majd közölte T-vel, hogy tessék, itt a Fruzsika, fogja és vigye, mert a gyereknek az az érdeke, hogy Pesten, a megszokott helyén végezze el a középiskolát...

A történet folytatása a nana.hu oldalán olvasható >>>