2004.11.29. 17:27
A főpolgármester szerint jogsértően kampányol egy MKDSZ-politikus
Demszky Gábor főpolgármester szerint Deák András, a fővárosi közbeszerzési bizottság elnöke jogsértő módon közpénzből kampányol; a kereszténydemokrata politikus cáfolja ezt, mondván maximum egyszer fordulhatott elő, hogy összekeverték munkatársai a leveleket.
Demszky Gábor hétfőn levélben felrótta az ellenzéki politikusnak, hogy az önkormányzat költségén küldött meghívót pártja kampányrendezvényére.
Az esetet súlyosbítja, hogy e törvénytelenséget egy bizottsági bélyegzővel ellátott irattal, amelyen a bizottsági elnök címét is feltüntették, követték el - áll a levélben.
A főpolgármester, aki egy múlt heti újságcikkből értesült minderről, azt pedig egyenesen minősíthetetlennek tartja, hogy az elnök - saját nyilatkozata szerint - hivatali munkatársakat vett igénybe mindehhez.
Demszky Gábor felszólítja az elnököt e súlyosan jogsértő gyakorlat megszüntetésére, illetve hibájának beismerésére. Elvárja, hogy legalább az okozott kárt térítse meg tisztességes elszámolás alapján.
Deák András bizottsági elnök, országgyűlési képviselő elmondta: sajnálatosnak tartja, hogy egy politikai munkatársa egy esetben összekeverte a kampánylevelet, s rossz borítékba tette azt.
Kész megtéríteni ennek az egy levélnek a postázásával összefüggő költségeket, ha ahhoz csekket küldenek neki - közölte.
Megjegyezte: "örülök annak, hogy a főpolgármester már annyira ráér, hogy van ideje ilyen ügyekkel foglalkozni". Ez azt jelzi, hogy Budapesten már minden rendben van, nincsenek például kátyúk és kutyaürülékek az utcákon.
-->