2005.03.10. 11:40
Fővárosi elutasítás a margitszigeti kikötőnek
Elutasította a Margitszigeten egy kikötő építésére vonatkozó kérelmet szerdán a fővárosi önkormányzat városképvédelmi bizottsága, s nem járult hozzá, hogy a városligeti nagyréten, május 18-22. között, a honvédelem napja alkalmából rendezvényt tartsanak.
A testület számára a kérelemből nem vált egyértelművé a margitszigeti kikötő jellege, az, hogy kis- vagy nagyhajók számára épülne-e, illetve, hogy mekkora lenne a forgalma.
Az ülésen ezúttal gyakorlatilag patthelyzetben lévő kormánypárti és ellenzéki képviselők most sem határoztak a jövő évi úszó-Eb-hez szükségesnek tartott margitszigeti uszodabővítéssel, köztük a csatornaépítéssel összefüggő tulajdoni engedélyről. Korábban már két alkalommal meghiúsult ez a döntés.
Ezúttal a testület új elnöke, Endrédy István (MKDSZ) számos megfontolásra érdemes körülményre hívta fel a figyelmet. Így például szerinte az előterjesztésben több tévedés található, illetve nincsenek meg a beruházáshoz szükséges szakhatósági engedélyek sem.
Egy februárban hozott fővárosi rendelettel ellentétesen, a bizottság többsége egyetértett azzal, hogy április 22-25. között, a városligeti nagyréten, "a rendőrség napja" elnevezéssel rendezvényt tartsanak.
Ugyanakkor nem járult hozzá, hogy ugyanerre a helyre, május 18-22. között, a honvédelem napja alkalmából rendezvényt szervezzenek. A Városligetben, korábbi kérelme alapján, május 1-jéhez kapcsolódóan az MSZP és az MSZOSZ tarthat programokat.
-->