2013.06.09. 14:52
Az elmúlt tíz év eredményeiről tanácskoztak
Szolnokon tartották soros szervezetvezetői találkozójukat a 4M, azaz a Megoldás Munkáltatóknak és Megváltozott Munkavállalóknak résztvevői.
A 4M program egy jelenleg tizenöt megyében, köztük nálunk összesen ötvenhárom tanácsadóval működő szolgáltatás, mely a megváltozott munkaképességű és fogyatékos személyek nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedését hivatott elősegíteni, miközben az elfogadó, befogadó jellegű társadalmi szemlélet kialakításán dolgozik.
A Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának szakmai és anyagi felügyeletével 2002-ben létrehozott, mára azonban már országos jelentőségűvé vált program szervezetvezetői tizennégy megyéből érkeztek a tanácskozása, ahol az elmúlt több mint egy évtizedes tevékenységük eredményeit is megvitatták.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy az elmúlt tíz év a 4M szolgáltatás tekintetében – mind szakmai, mind mennyiségi tekintetben – folyamatos fejlődést hozott A Jász-Nagykun-Szolnok Megye „Esély” Szociális Közalapítványa közreműködésével létrejött találkozón Borsos József, a Zala megyei munkaügyi központ igazgatója előadásában a projekt eddigi eredményeinek ismertetése mellett a következő időszak feladatairól is szólt.
G. SZ. -->