2016.03.05. 15:09
Megkezdődtek a héten az árverések
A tavalyihoz hasonlóan, nyugodt körülmények között zajlottak a Földet a Gazdáknak! program második ütemében zajló árverés első napjai Szolnokon.
Az előző földárverés során 1316 földrészletet árvereztek, melyek közül 478 nem talált gazdára. Március elseje és 31-e között 128 állami tulajdonú megyei földrészlet kerül kalapács alá – ez közel 3 284 hektárnyi földterületet jelent.
Március első két napján négy szolnoki helyszínen – a megyeházán a Márvány teremben és az ebédlőben, az Ady Endre út 35-37. szám alatti épületében, valamint a Vízpart krt. 32.-ben – lehetett licitálni, bár a gazdák ezúttal sem tolongtak. Az első két napban 41 földrészlet árverése bizonyult sikeresnek, míg 124 földterületé sikertelen volt. A földek 613 millió forint összértékben találtak gazdára. A legdrágábban egy jászkiséri, közel 142 hektárnyi földterület kelt el, amelyért 134 millió 450 ezer forintot ajánlottak, a legkisebb pedig egy besenyszögi, alig több, mint 4 hektáros terület volt, amely 2 millió 150 ezer forintért kelt el. A megyei kormányhivatal információja alapján rendbontás, zavaró körülmény eddig nem volt. Az említett helyszíneken a hónap végéig zajlanak az árverések.