Gazdaság

2016.06.19. 19:53

Már zúgnak a kombájnok

Megérett az idő és az őszi árpa is a betakarításra sok helyen. Néhol már belevágtak a rendbe, több területen azonban még nem látják elérkezettnek ehhez az időt. Egy valamiben azonban mindenki egyetért: nem kell rekordra számítani a termésátlagok tekintetében.

Szoljon.hu

509790108

Fotó: ygrek

– Nálunk, vagyis Besenyszög és Tiszasüly környékén is nemsokára elkezdődik az aratás, azt pedig már láttuk, hogy a szomszédos határban, a jászladányi szövetkezet már próbaratást végzett csütörtökön – mondta a tiszasülyi és besenyszögi falugazdász. Oláh András szerint az ő területén még az sem biztos, hogy a jövő héten megkezdődhet az őszi árpa aratása.

– Ha valami folytán mégis, a leghamarabbi idő a jövő hétvége. A búzának meg még legalább három hete van a földön. Most még a repce indul, talán a jövő hét után, mert a repcét majdnem egy időben aratjuk az őszi búzával. Nálunk a belvíz és a hűvösebb idő meghatározó volt, ezért ilyen kései az aratás, bár hozzá kell tenni, tavasszal még úgy gondoltuk, hogy előrébb jár a természet, de a hidegebb idő helyreállította a rendet, visszavágta a kalászosokat, és most a megszokott, sokéves átlagnak megfelelő időben vagyunk. A várható kilátásokról azt tudom mondani, hogy nem lesz rekordtermés... Azért, mert nagyon sok a belvízfolt. Nálunk őszi árpából átlagban talán 3,5 tonna, búzából pedig talán 3 tonna lesz hektáronként. Máshol biztosan jobb eredmények lesznek, de környékünkön ez a megszokott, nem is vagyunk hozzászokva a sokhoz, csak a szerény eredményekhez.

Máshol, például Karcagon viszont már a táblákon dolgoznak a kombájnok. Huszonhét hektárnyi bio őszi árpa aratását kezdték meg tegnap Hubai Imre Csabáék.

– Az őszi árpa aratása már tart, egyik táblánkon már végeztünk is, ott 5,2  tonna/hektár volt a termésátlag. A most kezdett tábla szintén hasonló jó terület, ez azt jelenti, hogy az egy héttel ezelőtti aratáshoz képest némi gyomfertőzés már van benne az eső miatt, hiszen mi gyomirtó szereket nem használunk, de ez még nem jelentős, tisztítóval ki tudjuk szedni – tette hozzá a gazdálkodó, aki bízik abban, hogy jelentősebb károk nélkül fejezheti be a munkákat.  –  Nyilván a minőséget visszaveti az, ha sok csapadék lesz a teljes érés után, az bizony károsítani fogja a termést. Ez a tábla azonban még nem károsodott, sem a mennyiséget, sem a minőséget tekintve – mutatott a földre.

– Ha nem lesz eső, vasárnap kezdjük meg az őszi árpa aratását – számolt be róla Marinka László, aki Szolnok mellett fekvő földjein gazdálkodik. – Eddig még vártunk, mert a csapadék miatt felázott a föld.  A kukorica, napraforgó jól fejlődik, ezeknek és a kapásoknak is ideális a csapadékos időjárás, a repcére viszont már nem kell több nedvesség. A gabonaféléket ősszel késve tudtuk elvetni, az enyhe időben behozta akkor a lemaradását, idén viszont hiányzott a márciusi, áprilisi eső, így elmaradt a tavaszi bokrosodás, a májusi esőtől viszont a szemek kitelítődtek.

Marinka Lászlótól azt is megtudtuk, a Szolnok–Szajol közé eső területeken több gazdának jelentős jégkára is keletkezett, így egyaránt várhatók kiemelkedően jó és gyengébb termésátlagok is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!