megvalósult álom

2017.11.13. 11:28

Tízéves lett a Sárik Péter Trió

Tizedik születésnapját ünnepli a hazai dzsessz színtér egyik meghatározó formációja, a Sárik Péter Trió. A zenekarvezető zongorista a december 8-i jubileumi MOMKultbeli koncertről és az elmúlt évtizedről is beszélt az MTI-nek.

Budapest, 2016. október 11. Sárik Péter dzsesszzongorista, zeneszerzõ egy budapesti étteremben 2016. szeptember 15-én. MTI Fotó: Kallos Bea

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Kallos Bea

„Számomra a trió egy megvalósult álom. 2007-ben egy alkotóműhelyt szerettem volna létrehozni, amelyben a tagokkal emberileg és szakmailag is megértjük, sőt szeretjük egymást, megvan a bizalom közöttünk. Az volt a cél, hogy minél többet legyünk együtt, meglegyen a bizalom közöttünk, miközben sokat dolgozunk önállóan és más előadókkal is” – emelte ki Sárik Péter.

Megjegyezte, hogy nyitott embernek tartja magát, aki sokféle zenét szeret, olyanokat is, amelyek esetleg más dzsesszistáknál kiverik a biztosítékot. „A trió valamennyi eddigi tagjára ez a hozzáállás volt a jellemző, így tudtunk sokszínűek lenni”.

Triója 2007-es létrehozása előtt Sárik Péter számos formációban szerepelt és ismert alakja lett a magyar dzsesszéletnek. Zongorázott a Jazzpressionben, duóban dolgozott Fábián Julival, állandó közreműködő volt a Berki Tamás Bandben. Kevesen tudják, de a Sárik Péter Trió első dobosa Kaszás Péter volt, aki később Al Di Meola zenekarába került. Ő rövid idő után elment tanulni a világhírű bostoni Berklee College of Music-ba. Helyette került a csapatba dobosnak Berdisz Tamás, a basszusgitáros pedig Frey György lett.

A Sárik Péter Trió első felállásában hat évet játszott együtt, ezalatt három stúdióalbumot (Better Tomorrow – 2008, Pieces – 2010, Jazzkívánságműsor 1. – 2012) készített. Négy évvel ezelőtt megváltozott a felállás, a zongoristához a nagybőgős Fonay Tibor és a dobos Gálfi Attila csatlakozott, azóta három újabb lemez született (Jazzkívánságműsor 2. – 2014, X Beethoven – 2016, Lucky Dog – 2017).

„A két felállás között zeneileg nem igazán tudnék komoly különbséget tenni, ugyanakkor

örülök, hogy évről-évre jobban játszunk, hiszen ez a fő cél.

A mostani időszak annyiból mindenképpen más, hogy a dolgok rendben vannak körülöttünk, és ez kifelé nyugalmat, energiát, pozitív kisugárzást áraszt, amit a közönség is érez. Fonay Tibi a modernitást hozta a trió játékába, Gálfi Attila pedig a jó értelemben zabolátlanságot” – fogalmazott a zenekarvezető.

A formáció alapvetően Sárik Péter instrumentális kompozícióit adja elő, miközben a Jazzkívánságműsor-produkcióban énekesek is szerepet kaptak (Micheller Myrtill, Szőke Nikoletta), akárcsak Sárik Péter 2015-ben megjelent szerzői lemezén (Idebent – odakint), amelyen csupa vokális felvétel hallható. „Nagyon szeretek énekesekkel dolgozni, de ugyanolyan fontos számomra az instrumentális muzsika is, amelyben a zeneszerzés során nem kell semmihez sem alkalmazkodni”.

December 8-án a trió tizedik születésnapját ünneplő koncerten az énekesek közül Falusi Mariann, Luiza Zan, Szőke Nikoletta és Berki Tamás lép színpadra. „Felszabadult örömzene lesz, ezen belül kétszer egy órában megpróbáljuk bemutatni azokat a szakaszokat, amelyeket a trió a tíz év alatt bejárt”.

A Mission Impossible című film főcímdala a Sárik Péter Trió előadásában:

Borítókép: Sárik Péter dzsesszzongorista, zeneszerző egy budapesti étteremben 2016. szeptember 15-én.

MTI Fotó / Kallos Bea

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!