2021.10.11. 14:50
Lehull a lepel: így fogják élőzni Mazsi szülését Berkiék
Alighanem az egész ország ledöbbent, amikor Bekri Krisztián és párja bejelentette: élőzni fogják a közösségi oldalaikon a szülést.
Forrás: TV2
Amikor először hallhattunk arról, hogy Berki Krisztiánék élőben fogják közvetíteni Mazsi szülését, alighanem sokan ledöbbentek, aki pedig nem, az minden bizonnyal csupán csettintett egyet, „tudtam, hogy valami ilyesmi lesz” felkiáltással – írja a Bors.
A pár most Hajdú Péternél mondta el, hogy is fog zajlani mindez, és miért döntöttek emellett a határozottan nem mindennapi dolog mellett.
Krisztián tisztázta: nem magát a szülést fogják élőzni, hanem a szülés utáni legelső pillanatokat. Hajdú azon kérdésére pedig, hogy „olyan állapotban te megmutatnád ország-világnak Mazsit?”, egyértelmű igennel felelt.
Mazsi ezt követően kifejtette:
– Azt gondolom, hogy amit a filmekben mutatnak, az egy átverés, Hollywood. Azt, amit egy nő egyébként átél, hogy lehet, hogy valaki két óráig, de lehet, hogy hat óráig vajúdik, hogy mi az apának vagy az anyának az érzése ezekben a pillanatokban, erről senki sem beszél. Ezért mi valóban megmutatjuk, mivel jár – magyarázta.
Bulvár-celeb
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
- Szandi lányát utolérte a szerelem Amerikában, meg is mutatta sármos kedvesét
- Ez elképesztő: alig lehet felismerni a 85 éves Terence Hillt