2022.10.06. 04:05
Lehet, hogy Lajcsi mégis börtönbe kerül? Az ügyészség súlyosabb büntetést akar
Szerdán folytatódott Galambos Lajos és volt feleségének pere másodfokon. Az ügyészség indítványa nem kecsegtet sok jóval Lajcsi számára.
Forrás: Metropol
Galambos Lajost nyolc társával együtt víz-, gáz- és áramlopással vádolták meg, emellett önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettének elkövetésével is.
Az ügy 2015 óta húzódik: tavaly szeptemberben pedig első fokon ítélet született, amelyben Galambos Lajos lopásért – felbujtóként – 2 év 10 hónap börtönbüntetést kapott, emellett három évre eltiltották a közügyektől, pénzbüntetést is kapott, illetve 11 milliós vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság.
Az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen: hosszabb tartamú börtönbüntetést kért és a kiszabott 15 milliós pénzbüntetést is kevésnek találta, így az ügy ma másodfokon folytatódott.
A többórás tárgyalás során az ügyészség szerint nem számíthatnak Lajcsinál enyhítő körülménynek a kitüntetések és a jótékony munkák. Érvelésük szerint épp az ismertsége miatt kellene példát mutatnia másoknak.
Az ügyészség ezért azt indítványozta, hogy Galambos Boglárkát mondják ki bűnösnek lopás, illetve társtettes bűntettében, és börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítéljék, valamint a közügyektől tiltsák el. Galambos Lajos bűnös lopás és vesztegetés bűntettében, súlyosbítsák a kiszabott börtönbüntetést, valamint a közügyektől való tiltás mértékét is.
A tárgyalás pénteken folytatódik.
Bulvár-celeb
- Naptej, kokain, hormonok: nagyobb veszélyben van a Balaton, mint hinnénk
- Ezért érdemes lesz hajnalban kelni: nem mindennapi dolgot láthat az égen
- Enyhén szólva furcsa, amit másnaposság ellen ajánl a hollywoodi sztár
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász