Bulvár-celeb

2022.10.03. 19:50

Megünnepelhette szülinapját a 11 éves gyürei kislány, aki szándékosan lépett a vonat elé

A kislány 19 éves nagynénjének panaszkodott arról is, hogy egyszer fizikailag is bántalmazták.

Fotó: Shutterstock

"Ha hétfőn ebbe jössz, letépem rólad" - ezt mondták a Tények információi szerint diáktársai annak a 11 éves kislánynak, aki szándékosan a vonat elé lépett egy héttel ezelőtt Gyürén.

A kislány a sínek mellől a kukoricásból lépett szándékosan a vonat elé. A mozdonyvezető már nem tudott megállni és elütötte. A gyereket életveszélyes sérülésekkel, mentőhelikopterrel vitték kórházba. A rendőrség nyomozást indított.

Kiderült, hogy a gyereket osztálytársai piszkálták, elképzelhető, hogy ezért akart meghalni. A kislány 19 éves nagynénjének panaszkodott arról is, hogy egyszer fizikailag is bántalmazták. Rokona azt mondja: ezt az iskolában is jelezte.

Vanda iskolatársai szerint nem volt zárkózott, előfordult, hogy visszaszólt, de úgy tűnik, hogy elege lett.

A kislány már jobban van, hétfőn van a születésnapja, nagypapájától ajándékot is kért.

Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!