Bulvár-celeb

2023.09.03. 07:45

Csodás látvány: 45 év után borult virágba egy agavé Ongán

Ennek a növénynek valóban 40-50 évet kell várni a virágjára.

Fotó: Bujdos Tibor / boon.hu

Virágozni kezdett az agavé 45 év után egy Borsod vármegyei településen, Ongán, tudta meg a boon.hu Rózsa Lászlóné Erikától. Impozáns, gyönyörű látvány, egy csoda.

Az előkertben található. Az utcáról jól látható, ezért sokan követik figyelemmel

- mondta Erika a boon.hu-nak. Elárulta, nagy becsben van, szinte már családtag, szeretnek fényképezkedni mellette. Egy nagyon kedves takarítónőtől kapták sok éve már az iskolában, ahol ő is, a férje is dolgozott. Már akkor tíz éves lehetett a növény, ezért számolják úgy, hogy 45 éves körül lehet. Eddig még sohasem virágzott.

Fotó: Bujdos Tibor / boon.hu

Utána néztünk a neten. Három nyílt eddig az országban

- jegyezte meg Erika. Hozzáfűzte: a férje azt mondta tavasszal, hogy többet nem viszik be télire a garázsba, mert nyolc emberes munka. Májusban vette észre, hogy érdekes hajtást hoz a közepén.

Fotó: boon.hu / Bujdos Tibor


Úgy tűnik, erre nem is lesz szükség sajnos. Az agavé virágára a szakirodalom szerint valóban 40-50 évet kell várni. Ekkor hatalmas, akár 10-12 méter magas száron fejlődik ki a 15-35 legyezőszerű virág, melyek 7-10 centiméter hosszú sárga, egyedi virágokból állnak. Az óriási virágért azonban nagy árat fizet a növény: elvirágzás után elhal.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!