Modernizáció

2017.10.27. 22:18

Az adótudatosság és adómorál erősítését is célozza a NAV 2.0

A kormány által augusztusban elfogadott NAV 2.0 stratégia cselekvési terve magában foglalja az informatikai, szervezeti, strukturális és személyi változtatások mellett az adótudatosság és adómorál erősítését is – mondta Molnár Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vám- és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára pénteken egri sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: a stratégia célja, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Európa egyik legjobb és legmodernebb hivatala legyen.

A megvalósítás elkezdődött, a feladatok nagyobb része azonban jövőre vár a szervezetre, amely az ügyfélbarát rendszer 2016-ban elkezdett kiépítésével is jól halad – mondta. A helyettes államtikár szerint az e-szja bevezetése sikertörténet, és kedvezőek a tapasztalatok az inkasszót megelőző fizetési felszólítások kiküldésével is, hiszen az érintettek 26 százaléka a figyelmeztetés hatására maradéktalanul rendezte tartozását.

A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy a július 1-jén hatályba lépett új jövedéki törvény minden érintett számára pozitív változásokat hozott. A jogszabály új biztosítékrendszert és bejelentési kötelezettségeket vezetett be, amelyek eredményeként 2018. január 1-jétől már a jövedéki adózók bevallását is képes lesz a NAV elkészíteni.

Tájékoztatása szerint az idei év eddigi részében jelentősen nőtt a távol-keleti áruk vámkezeléséből származó forgalom. Ennek oka, hogy tavasz óta a régi selyemút vonalán rendszeresen érkeznek hazánkba vasúti áruszállítmányok – közölte. Az új uniós vámkódex bevezetése után a tagállamok versenyhelyzetben vannak egymással: elsősorban a szolgáltatások minősége dönti el, melyikük mekkora szeletet tud kihasítani a közösség vámbevételeiből – húzta alá hozzátéve, hogy e téren Közép-Kelet-Európa 16 országából Magyarország jelenleg dobogós helyen áll.

Molnár Tamás szerint az eddig végzett munka egyik elismerése, hogy jövő januártól a NAV lesz az általános közigazgatási végrehajtásért felelős szerv Magyarországon, melynek előkészítése ugyancsak időarányosan halad.

Közölte továbbá, hogy a Magyar Posta vezetésével történt többszöri egyeztetés eredményeként a NAV reptéri munkatársai felkészültek a már elkezdődött év végi csomagdömpingre, így létszámproblémák nem fogják hátráltatni a vámkezelés zökkenőmentességét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!