Otthonunk és vagyontárgyunk

2018.08.14. 07:00

Így adhatjuk el jó áron a lakásunkat

Ahhoz, hogy gondos gazdák legyünk és jól éljünk ezzel a nagy értékkel, amit a lakásunk jelent, kicsit befektetőként, okosan kell hozzáállnunk a témához.

Kövesdi Marcell ingatlanszakértő szerint a lakosság nagyobbik része rosszul bánik egyetlen fontos vagyontárgyával, a lakásával, vagy házával. Pedig érdemes volna végiggondolni és érvényesíteni olyan fontos szempontokat, amik a javunkra válnak – írja a Család.hu.

Ingatlanost bízzunk meg, vagy mi magunk értékesítsünk?

Egy jól képzett ingatlanos óriási hozzáadott értékkel bírhat. Amit még számszerűsíteni is lehet, hiszen, ha jól végzi a dolgát, jóval magasabb áron kelhet el az ingatlanunk – áll a cikkben. Mint írják, a tulajdonosok által elkövetett egyik legnagyobb hiba, hogy általában több ingatlanost is megbíznak az eladással, akik látják egymást az internetes felületen. Mivel verseny van közöttük a jutalékért, mindjárt az első megközelítően jó ajánlatot tevő vevőnél megpróbálják rávenni a tulajdonost, hogy neki adja el a lakást, érvelve azzal, hogy ennél jobb ajánlatot úgysem kap. A portál idézi Kövesdi Marcellt, aki ehelyett azt tanácsolja, hogy

az eladó egyetlen, de profi irodát, vagy ingatlanközvetítőt bízzon meg, akinek az az érdeke, hogy minél magasabb áron adja el a házat vagy a lakást.

Sok olyan jogi buktató is előállhat, amibe véletlenül belecsúszhat az eladó – mutat rá az összefoglaló.

A sikeres eladás a profi árazással kezdődik

Figyelni kell a konkurenciát és a piacot: az ár és minőség összevetése alapján kell jó induló árat találni – javasolja a szakértő. Miközben például az eladó 30 millió forintot tart reálisnak, az ingatlanos csak 28 milliót, az eltérés többnyire máris bizalmatlanságot szülhet a felek között. Sokszor nem is alaptalanul, mert

a „vidd lejjebb az árat” taktika segítheti az ingatlanost abban, hogy gyorsabban és könnyebben adjon el egy-egy lakást, hamarabb besöpörve a jutalékot

– figyelmeztetnek arra, hogy jó, ha észnél vagyunk.

Hasznos módszernek tartják például, ha kiválasztunk 10 konkurens ingatlant, ami a lakásunkhoz, vagy házunkhoz nagyon hasonlít például nagyságban, színvonalban, elrendezésben, földrajzi elhelyezkedésben. Ezeket egyenként érdemes minősíteni aszerint, hogy jobbnak, vagy rosszabbnak ítéljük-e őket, mint a sajátunkét. Így végül megjelenik a minőségi sorrendet mutató lista, rajta a saját ingatlanunkkal és egy árlistával, ami alapján könnyebben határozhatjuk meg a saját reális induló árunkat közösen az ingatlanossal.

Fontos tudni, hogy mennyi idő alatt szeretnénk túladni rajta

Sokat segít a sikeres eladásban, ha az ingatlanossal előre megállapodunk abban, hogy ha nem sikerül egy hónap alatt túladni a lakáson, akkor leviszitek az árát egy meghatározott összeggel és így tovább, minden sikertelen hónapot követően újabb árengedményt tesztek. A havi árengedmény mértékét és a legalsó árat, ami még az eladó számára elfogadható, a hasonló ingatlanok áraihoz mérten kell előre eldönteni – áll a cikkben. Kövesdi Marcell szerint

jó induló ár esetén 3 hónap alatt eladható az ingatlan.

Tegyük vonzóvá a lakásunkat!

Egy jó ingatlanos olyan részletekre is odafigyel, amivel a vevők számára vonzóvá teszi a lakást. Olyanná, amibe rögtön „bele lehet szeretni”.

Ez az eladásra való szépítgetés az úgynevezett „home staging”, amit ha jól csinálunk, kézzel fogható pénzügyi hasznot is hozhat.

Külföldön minden ingatlanos így kezdi a munkát. Óriási energiát fektet abba, hogy a lakásban hogy vannak a bútorok és a tárgyak elrendezve, milyen a világítás, a hangulat, milyenek a szagok, illatok. A német, osztrák, cseh ingatlanosok például kikötik, hogy minden „mutatásnál” a lakás pontosan úgy nézzen ki belülről, mint a hirdetési képeken. Szóval, figyeljünk az apró részletekre, és gondoljuk át, hogy nekünk milyen lenne belépni egy idegen lakásba, mik lennének azok a részletek, amik magával ragadhatnának.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!