Ország-világ

2021.06.16. 10:14

Szijjártó: töretlen a beruházások lendülete Magyarországon (videó)

Idén minden eddiginél több forrást, összesen 182 milliárd forintot biztosít a kormány a kutatásfejlesztési és innovációs pályázatokra – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a japán DMG MORI és a német HEITEC szoftverfejlesztő vállalat beruházás-bejelentő sajtótájékoztatóján szerdán, Budapesten.

Fotós: Szigetváry Zsolt

Fotós: Szigetváry Zsolt

A miniszter a tárca közleménye szerint kiemelte, hogy

Magyarországon a beruházások lendülete töretlen,

amin belül a kutatás-fejlesztésre alapuló befektetések egyre nagyobb részarányt képviselnek, ami egy kifejezetten kedvező előrejelzés a magyar gazdasági folyamatokra nézve.

„Ahol az új korszak technológiai megoldásait kifejlesztik, odakerülnek az új korszaknak a gazdasági és termelő kapacitásai is. Tehát a kutatás-fejlesztési beruházások növekedése egyértelműen újabb beruházások Magyarországra érkezését vetíti előre”

– mondta el miniszter.

Hozzátette: egyetlen év alatt megduplázódott a magyar külkereskedelmi többlet, ami az idei év első négy hónapjában már 3 milliárd eurós pluszt mutat.

„Mindez nem lenne lehetséges, hogy ha a beruházási kedv alább hagyna, de úgy néz ki, hogy a beruházások lendülete töretlen”

– közölte.

A Budapesten megvalósuló legújabb beruházásról szólva elmondta, hogy a mai nappal ismét egy kifejezetten kutatásfejlesztésre fókuszáló beruházás valósul meg az országban. A japán-német hátterű DMG MORI és HEITEC közös vállalkozásával egy magyar kutatóközpont jön létre Budapesten a XI. kerületben. A 4 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 1 milliárd forintos támogatást biztosít, különös tekintettel arra, hogy 55 új, magas hozzáadott értékű kutatásfejlesztéshez kapcsolódó munkahely jön létre.

„Olyan szoftverek fejlesztésére kerül sor, amelyek a szerszámgépgyártást a kezdeti fázistól egészen a végéig digitalizálják”

– mondta el a miniszter.

Hozzátette: a DMG MORI HEITEC magyarországi tevékenységének bővítése azért is jelentős nemzetgazdasági szempontból, mert a vállalat 100 százalékos exporthányaddal dolgozik, tehát az itt előállított kutatásfejlesztési eredmények egészét külföldön értékesítik, ami nagyban hozzájárul a magyar export teljesítményéhez.

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet, hogy a kormány célja egyértelmű:

„Az év végére 5,5 százalékos gazdasági növekedést akarunk elérni, hogy a világjárvány legnagyobb terheit viselő családok számára visszaadjuk az idei esztendőben befizetett személyi jövedelemadót, ami egy óriási lendületet adhat a jövő év elején, nemcsak a családi költségvetéseknek, hanem az egész magyar gazdaságnak.”

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a DMG MORI HEITEC Digital Kft. beruházásbejelentésén a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. június 16-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!