Munkaerőpiac

2022.03.26. 14:00

Megerősödött a bérből élők helyzete: biztonságban a megélhetés

A befektetőbarát politika miatt jól érzik magukat a cégek, ezért tudnak rugalmas megoldásokat kínálni a foglalkoztatásban. Megerősödött a bérből élők helyzete a következetes politikának köszönhetően

– A következetesen egymásra épített kormányzati lépéseknek köszönhetően megerősödött a bérből élők helyzete, miközben fordulat állt be a munkaerőpiacon: egymillióan többen dolgoznak, közel állunk a teljes foglalkoztatáshoz és több ágazatban már a munkaerőhiány a legfőbb probléma. 

– Míg 2010 előtt mindennapos panasz volt a szakszervezetnél, hogy az alkalmazottak arcába vágták: van helyettük száz másik sorban álló jelentkező, ma ők válogathatnak a megélhetési lehetőségek között 

– mondta a Magyar Nemzetnek Bubenkó Csaba. 

Az Egyenlő.hu érdekképviselet elnöke a legújabb foglalkoztatási adatok kapcsán megállapította, hogy eredményes volt a két évig húzódó járványhelyzet kezelése is, és bár voltak veszteségek, 

továbbra is alapvető, hogy a cégek és a dolgozóik biztonságban érezhetik magukat hazánkban, nincsenek megélhetési gondok. 

Ez különösen a szomszédban zajló háború és a nyomában járó gazdasági hatások tükrében jelentős tény, amelyek, mint mondta, stabil alapokra érkeztek.

– Az a kérdés, honnan lesz munkaerő és nem az, hogy miből fizetik a lakhatást, a rezsit, a mindennapokat a támogatásokkal, adókedvezményekkel évek alatt megerősített családok. Az emberek biztonságérzetének az az egyik legfontosabb pillére, hogy a kiszolgáltatottság helyett van hol dolgozni, a jövedelmükből pedig biztosíthatják a megélhetést. Ennél nincs fontosabb sem a vállalkozásoknak, sem pedig a kispénzű dolgozóknak – jegyezte meg a szakszervezeti vezető.

Hozzátette, a foglalkoztatottság magas szintje egy olyan komoly, válságálló eredmény, amely hosszú távra megalapozta a magyarok jövőjét és még kritikus időszakban is előrevetíti a folytatást. 

– Van miből tervezni az ország minden szegletében. 

Még azok is, akik nem a polgári kormány elkötelezettjei, elismerik, hogy aki dolgozik, annak jut kenyér az asztalára 

– fogalmazott. Vázolta: évek óta jellemző, hogy az alacsonyabb jövedelmi sávban foglalkoztatottak sem kényszerülnek már a túlórákra, a hétvégi és éjszakai pótlékokra, hanem elérhető lett számukra a családjukkal töltött minőségi pihenőidő vagy akár évente legalább egyszer a közös nyaralás.

– Az úgynevezett kisemberek érdekeit szem előtt tartó befektetőbarát politika miatt jól érzik magukat a cégek, ezért tudnak rugalmas megoldásokat kínálni. A minimálbéremelések ráadásul a magasabb fizetések emelését is elhozták, miközben az elmúlt időszak előrelátó intézkedései, például az árstopok ugyancsak a megélhetés biztonságát garantálják – sorolta Bubenkó Csaba, kiemelve, hogy a rezsicsökkentést mindenki érezheti a pénztárcáján, de főként az kispénzűeknek, időseknek jelent óriási segítséget. 

– Ezt meg kell őrizni, akárcsak a békét, az ország biztonságát. 

A kiszámíthatóságról szól, hogy a kormány ragaszkodik a magyarok érdekeihez, még a kiélezett helyzetekben is. Ezt újra megmutatta az uniós és NATO-csúcson elért bátor eredmény is 

– mondta.

Borítókép: A családoknak jut ideje a közös együttlétekre / Észak-Magyarország / Ádám János

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában