Növekedés

2022.09.27. 16:05

Az idén a recesszió ellenére reálissá válhat a 10 ezermilliárd forintos autóipari termelési érték elérés

A magyarországi autóipar az év első hét hónapjában 13 százalékos növekedés után elérte a 6600 milliárd forintos termelési értéket, és "reális esély van arra is, hogy a recessziós környezet dacára" elérje a 10 ezermilliárd forintot - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Győrben, az Audi Hungaria Zrt. bővített szerszámgyárának átadásán.

Forrás: Facebook/Szijjártó Péter

Fotó: BORSOS MATYAS

A tárcavezető rámutatott, hogy Magyarország az autóipari modernizáció egyértelmű európai fellegvárává vált.

Hozzátette: 2010-ben 3600 milliárd forint volt az ágazat termelési értéke Magyarországon, tavaly pedig 9300 milliárd forint. Az ágazatban 150 ezer ember dolgozik ma, és 90 százalékos exporthányaddal rendelkezik, amellyel a világ autóipari exportranglistáján a tizenkilencedik helyen szerepel.

Németország hazánk legnagyobb kereskedelmi partnere, tavaly a kereskedelmi forgalom csaknem 60 milliárd euróra nőtt, az idei első féléves adatokat nézve pedig idén "át is léphetjük a tavalyi értéket" - mondta.

 

Továbbra is a német vállatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, és mintegy 300 ezer magyar ember dolgozik német vállatoknál 

 

- fűzte hozzá.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar gazdaság növekedési üteme a második negyedévben 6 százalék fölött volt, ami nagymértékben köszönhető annak, hogy a koronavírus-járvány idején jelentkezett gazdasági válság alatt a kormány amellett döntött, hogy nem a munkanélküliséget, hanem annak megelőzését támogatja.

Így a beruházástámogatási programnak köszönhetően a magyar gazdaság most is növekedni tud és a jövőbeni növekedésre is a további beruházások jelentik a garanciát - mondta.

A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett, hogy egész Európát egy "mély gazdasági recesszió réme fenyegeti", emellett a kontinens komoly biztonsági válsággal néz szembe.  

 

Mi magyarok azonban nem a koronavírus-járvány esetén szembesültünk először a kihívásokkal, mert "gyakorlatilag 10-12 éve különböző válsághelyzetekkel kellett szembe néznünk" - mondta, majd hozzátette, hogy ezeknek a közös jellemzője az, hogy Magyarország mindig megerősödve került ki ezekből a nehéz helyzetekből.

 

Minden egyes válság esetében "egy nemzetközi mainstreamtől mindenképpen elütő, a nemzeti érdekek érvényesítésére koncentráló, specifikus magyar választ adtunk"  - emelte ki Szijjártó Péter.

Részletezte: amikor a déli határ "ostrom alá került", kerítést építettünk, a járvány ideje alatt nem vártunk a nyugati vakcinákra, hanem vettünk keletit is, a járvány miatti gazdasági válság idején pedig elindult a magyar gazdaság történetének egyik legnagyobb beruházásösztönző programja.

Utóbbinál az volt a cél, hogy a vállalatok ne bocsássák el munkavállalóikat, hanem növeljék kapacitásaikat - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy a járvány alatt bevezetett beruházásösztönzési program eredményei most látszanak meg igazán.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy az Audi Hungaria Zrt. szerszámgyárának 3,8 milliárd forintos bővítését a kormány 1,2 milliárd forinttal támogatta a beruházásösztönzési program részeként.

A fejlesztéssel 6300 négyzetméterrel nőtt a gyártási és logisztikai kapacitás, vagyis 30 százalékkal nőtt az exkluzív szériagyártás kapacitása.

Alfons Dintner, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke arról beszélt, hogy a szerszámgyár bővítésével jelenleg 58 300 négyzetméteren szerszámgyártással, készülék- és berendezésgyártással és exkluzívszériás gyártással foglalkoznak.

A szerszámgyárat 2005-ben alapították, azóta folyamatosan bővül, jelenleg 700 embert foglalkoztatnak ott.

A fejlesztés részeként telepített gyártóberendezéseknek és robotoknak köszönhetően több Audi, Lamborghini és Bentley modell karosszéria elemeit gyártják majd a csarnokban.

 

A győri székhelyű Audi Hungaria Zrt. az Audi konszern tagja, az Audi és a Volkswagen konszern központi motorszállítója.

 

A vállalat tavaly 7,717 milliárd euró (3136,9 milliárd forint) árbevételt ért el, adózott eredménye 332 millió euró (134,9 milliárd forint) lett.  Tavaly 1 620 767 motort gyártottak Győrben, emellett 171 015 autót készítettek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában