Energetika

2022.09.12. 16:00

A Veolia indítja újra az oroszlányi erőművet

A magyarországi Veolia csoport megvásárolta az MVM Zrt-től az oroszlányi erőművet, melyet 2024 elején újraindít.

A beruházás hozzájárul a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése terén

Forrás: Shutterstock

Tájékoztatásuk szerint a két, egyenként 50 megawatt (MW) teljesítményű blokkban biomassza és kisebb részben előkészített szelektált hulladék (SRF) elégetésével termelnének áramot a berendezések felújítása után.

Az üzemben 200, a beszállítóknál 250-300 munkahely jönne létre, a beruházás hozzájárul a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése terén Magyarország nemzetközi kötelezettségeinek teljesítéséhez 

– tudatták.

A Vértesi Erőmű Zrt. Oroszlányi Erőmű telephelye Magyarország ötödik legnagyobb szén- és biomasszatüzelésű erőműve, amelyben 2015. december 31. óta üzemszünet van.

A mostani adás-vétel értékét a felek nem hozták nyilvánosságra, de az MVM korábban az erőműben 2016 után használható blokkok értékét tízmilliárd forintot meghaladó összegre becsülte.

A társaság 2016-ban arról tájékoztatta az oroszlányi képviselőket, hogy a fűtőanyag átállításával az éves működéshez 400 ezer tonna válogatott és feldolgozott hulladékra van szükség. A tüzelőanyagban papír, növényi származékok és különféle műanyagok lehetnek, de nem tartalmazhat fémet és PVC-t.

Oroszlány és Bokod ötezer lakásának és közületeinek távhő- és melegvíz-ellátására egy gázmotoros erőművet építettek és egymilliárd forintért új távvezetéket fektettek le.

A Nemzeti Közművek Zrt. 2018-ban félmilliárd forintért megvásárolta az önkormányzat távhőcégét, így a várost ellátó hőtermelés minden része állami tulajdonba került.

A Veolia több mint 30 éves szakmai tapasztalattal a magyar energetikai piac meghatározó szereplője. A cégcsoport energetikai üzletága több mint 60 állami és önkormányzati intézményt, 66 egészségügyi és szociális intézményt és 57 ipari telepet lát el energiával, távhőszolgáltatóként 14 városban több mint 270 000 távfűtött lakás és közintézmény fűtéséről gondoskodik – áll a cég honlapján. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában