Nem lesz hiány

2022.11.20. 13:49

Drágábban, de lesz magyar hal karácsonykor a boltokban

Bár számos nehézséggel kellett megküzdeniük ebben az évben a hazai halgazdaságoknak, nem lesz hiány magyar halból a karácsonyi időszakban, igaz, hogy a vásárlóknak mélyebben a zsebükbe kell majd nyúlniuk – mondta a Magyar Nemzetnek Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) elnöke.

Pontyot emel ki a tartályból egy halbolt eladója a karácsonyi halfogyasztásról és a hazai haltermelés eredményeiről tartott sajtótájékoztató helyszínén, a budapesti Központi Vásárcsarnokban 2021. december 13-án

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A rendkívüli aszály és a költségek drasztikus mértékű emelkedése alaposan rányomta a bélyegét a termelésre, és súlyos terhet rótt a haltermelőkre a  takarmányok, az üzemanyag és a villamos energia árának emelkedése is. Számos haltermelő az inputanyagárak miatt kénytelen volt visszafogni a termelést, mivel nem tudta finanszírozni az elmúlt években megszokott mennyiségű telepítést. Emiatt az idén a megszokottnál jóval kevesebb hal kerülhetett ki a tógazdaságokból. Ennek ellenére 

a karácsonyi időszakban nem lesz hiány a magyar halból

 – írja a Magyar Nemzet.

A lapnak nyilatkozó Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) elnöke közelgő ünnepi szezonnal kapcsolatban megnyugtatóan nyilatkozott. Elmondta, hogy 

a karácsonyi időszakban minden nagyáruházban, vásárcsarnokban és egyéb árusítóhelyen megtalálható lesz a magyar hal. Pontyból nem lesz hiány, az élő hal ára azonban mintegy negyven százalékkal magasabb szintre került. A ponty kilója 1800 és 2200 forint között alakul ebben az évben.

A szakember arról is beszélt, hogy a nagyobb értékű halak közül harcsából fedezni fogja a kínálat a hazai igényeket, süllőből és csukából valamennyivel kevesebb kerülhet piacra a megszokottnál. A kínálathoz azonban valószínűleg a kereslet is igazodik majd. A megszokottnál magasabb árak vélhetően a fogyasztást is visszafogják majd. Németh István szerint az idén – az előző évekre jellemző trenddel ellentétben – ismét az élő ponty fogyhat a legjobban. 

– Azok, akiknek ideje engedi, az idén az élő hal vásárlásával járnak a legjobban. A feldolgozott halfiléhez és halszeletekhez képest ugyanis jóval gazdaságosabban juthatnak kiváló minőségű magyar halhúshoz

 – fogalmazott a szakember.

A Mahal elnöke szerint a az élő hal minden bizonnyal az idősebb korosztály számára lesz vonzóbb ajánlat, míg a fiatal családok vélhetően az idén is az előre feldolgozott halfilét választják majd.

A teljes cikket IDE kattintva lehet elolvasni. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában