Gazdaságpolitika

2022.12.28. 08:31

El kell kerülni a gazdasági visszaesést

A kormány több lépésből álló akciótervvel segíti a lakosságot és a vállalkozásokat.

Vásárlók a feldíszített Allee Bevásárlóközpontban

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Nagy Zoltán

A 2022-es esztendő első negyedévében a bruttó hazai termék (GDP) 8,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az elemzők akkor a többi között arra hívták fel a figyelmet, hogy a bővülés kifejezetten dinamikus volt, a várakozásokat érdemben meghaladta.

A szakértők megjegyezték azt is, hogy a következő negyedévekben derül ki, hogy a háború, valamint az infláció milyen hatást gyakorol a gazdasági teljesítményre. A Központi Statisztikai Hivatal augusztusban közölte az újabb adatokat. Kiderült, hogy a GDP a második negyedévben 6,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

– Még mindig lendületben a gazdaság az elhúzódó háború ellenére is – reagált akkor az adatra Varga Mihály pénzügyminiszter. 

November közepén derültek ki a harmadik negyedév számai. A GDP 4,1 százalékkal nőtt éves összevetésben, az előző negyedévhez képest azonban a gazdaság teljesítménye 0,4 százalékkal csökkent. 

A kormány is érzékelte az elmúlt hónapokban, hogy lépni kell a háború és a szankciós politika következményei miatt.

Ezért született meg a több lépésből álló akcióterv, amely a lakosságnak és a vállalkozásoknak is támogatást biztosít. Ide tartozik a többi között az árstop, a kamatstop, ahogy a cégeknek elérhető kedvező hitelkonstrukciók és vissza nem térítendő támogatások.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter december közepén egy rendezvényen arról beszélt, hogy az idén várhatóan öt százalékkal haladja meg a gazdasági teljesítmény a tavalyit, míg jövőre 1,5 százalékkal bővülhet a GDP. Vagyis a kormány bízik benne, hogy jövőre is elkerülhető a visszaesés.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!