Foglalkoztatottság

2023.03.03. 23:13

Soha nem volt még ilyen alacsony az álláskeresők száma az év első két hónapjában

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 2023 februárjában 245 121 regisztrált álláskereső volt. Ez a valaha volt legkedvezőbb februári adat, az egy évvel korábbi szinthez képest is további 7 ezerrel csökkent az álláskeresők száma.

Kétezernél is több betöltetlen munkahelyet kínáltak a salgótarjáni sportcsarnokban, a Nógrád Megyei Kormányhivatal állásbörzéjén, 2022. október 6-án

Forrás: Nógrád Megyei Hírlap

Fotó: Hegedűs Márk

A nyilvántartás működése óta a regisztrált álláskeresők létszáma még soha nem volt ilyen alacsony az év első két hónapjában, miközben nyolcadik hónapja van 4,7 milliós, azaz rekordszinten a foglalkoztatottság – ismertette közleményében a minisztérium.

Kiemelték: a kormány a háború és szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is mindent megtesz azért, hogy megvédje a családokat, a nyugdíjasokat és a teljes foglalkoztatottságot. 

Ennek érdekében ki kell védeni a recessziót és meg kell őrizni, sőt növelni kell a vállalkozások teljesítményét, versenyképességét. A kormány 10 intézkedést hozott a munkahelyek védelmére, többek közt 700 milliárd forintos kerettel elindította a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramot, valamint 600 milliárd forintos kerettel a Baross Gábor Tőkeprogramot – ismertették.

A kedvező eredményhez a célzott kormányzati intézkedéseken túl hozzájárultak a megindított Vállalkozások Munkaerő Támogatása és a Munkatapasztalat szerzést elősegítő támogatás programok, amelyeknél már mintegy 7 ezer álláskereső foglalkoztatására érkezett be kérelem, több mint 7 milliárd forint értékben. 

A kormányzati programnak köszönhetően pedig már közel 5 ezren sikeresen el is helyezkedtek 

– olvasható a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményében.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában