Fejlesztések

2023.12.05. 13:56

Szijjártó: Magyarországra már nem pusztán összeszerelő üzemként tekintenek a nemzetközi vállalatok (videó)

Magyarországra már nem csak összeszerelő üzemként tekintenek a nemzetközi autóipari vállalatok, az ágazatra a kifejezetten innovatív és magas technológiai színvonalú működés jellemző – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Székesfehérváron.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Howmet-Köfém Kft. beruházásbejelentő ünnepségén Székesfehérváron 2023. december 5-én

Forrás: MTI

Fotó: Bodnár Boglárka

A tárcavezető a Howmet-Köfém Kft. új beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy 

az amerikai tulajdonosi hátterű vállalat 17 milliárd forint értékben bővíti keréktárcsagyártó üzemének kapacitását. A projektet az állam ötmilliárd forinttal támogatja, így elősegítve nyolcvan új munkahely létrehozását.

Beszédében kifejtette, hogy az utóbbi évek során kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, és mint ilyenkor mindig, a nagy változások ezúttal is győztesekre és vesztesekre osztják a szereplőket.

Azon múlik, hogy ki melyik kategóriába kerül, hogy milyen módon tudja felvenni az új típusú versenyt, milyen módon tudja magához vonzani az új korszak beruházásait

 – mutatott rá.

Mi, magyarok mind a két válság folyamán ragaszkodtunk ahhoz a gazdasági stratégiához, amelyet még 2010-ben indítottunk, és amelynek lényege az, hogy nem a segélyekre, hanem a munkahelyteremtésre és a beruházások támogatására alapítjuk a gazdaságpolitikánkat

 – tette hozzá.

Leszögezte: 

egyedül így válhatott lehetségessé az, hogy Magyarország a világgazdaság fekete évei alatt minden idők legsikeresebb évét tudatta maga mögött tavaly gazdaságilag, amikor is megdőlt az export, a beruházások és a foglalkoztatottság rekordja is.

Utóbbi kapcsán hangsúlyozta, hogy hazánk a világ azon kevés országa közé tartozik, ahol a koronavírus-járvány után többen dolgoztak, mint előtte.

Illetve arra is kitért, hogy idén újabb nemzetgazdasági csúcsok várhatók, a beruházások értékét sikerült megduplázni, és a kivitel volumene is 6-8 százalékkal bővült.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy 

az amerikai vállalatok nélkül nem lehetett volna ezeket az eredményeket elérni. Arról tájékoztatott, hogy ezek a cégek ma a második legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon, a kétoldalú kereskedelem értéke pedig tavaly átlépte a nyolcmilliárd dollárt, és ezzel rekordot döntött, ráadásul idén mintegy 11 százalékos bővülés nyomán újabb csúcsokra lehet készülni.

Ha Magyarország és az Egyesült Államok általános kapcsolatrendszerét, együttműködését vizsgáljuk, akkor minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy annak a legjobban működő része a gazdasági, kereskedelmi és beruházási együttműködés

– fogalmazott.

A miniszter végül tudatta, hogy 

a magyar autóipar 2010 óta 3,5-szeresére emelte termelési értékét, és így tavaly már sikerült átlépni a 10 ezer milliárd forintos álomhatárt, ráadásul alaposan, rögtön 12 ezer milliárd forintot elérve.

És az idei esztendőben novemberig van egy 18 százalékos növekedés, ez azt mutatja, hogy az autóipar újabb csúcsteljesítményt nyújt

 – vetítette előre. Majd kifejtette, hogy a mintegy 170 ezer embernek munkát adó szektor 90 százalékos exporthányaddal dolgozik.

Ma már nem pusztán – és a 'pusztánt' idézőjelben értem – összeszerelő üzemként tekintenek ránk a nagy nemzetközi vállalatok, hanem a kifejezetten innovatív és magas technológiai színvonalú működés jellemző az ágazatra

– szögezte le.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában