Agrárminisztérium

2024.02.02. 09:40

Hazánk kezdeményezésére szigorodnak az EU-s mézjelölési szabályok – mutatjuk a részleteket!

Magyar kezdeményezésre és a méztermelők érdekeinek megfelelően a jövőben a mézesüvegeken kötelező lesz feltüntetni a méz származási helyét és pontos százalékos arányát az unióban – közölte Nagy István agrárminiszter a szaktárca által kiadott közleményben, írja az MTI.

Nagy István agrárminiszter

Forrás: Facebook/Nagy István oldala

Nagy István emlékeztetett arra, hogy

Magyarország még 2019 novemberében tett javaslatot a méz irányelv módosítására, ami a származásjelölés szigorítására vonatkozott. A magyar kezdeményezésről most a Tanács és az Európai Parlament között is megszületett a megállapodás.

Magyarország céljainak és a gazdák érdekeinek megfelelően így egyértelmű lesz a vásárlók számára, hogy milyen országból származó mézek, milyen arányban találhatók meg az adott termékben – mutatott rá. A jövőben minden származási országot fel kell majd tüntetni csökkenő sorrendben a mézkeverékek címkéjén a pontos százalékarányok megjelölésével.

Jelezte: emellett további intézkedési lehetőségek is a nemzeti hatóságok rendelkezésére állnak majd. Ennek értelmében például a 30 grammnál kisebb csomagok esetén a származási országok neve kétbetűs ISO-kóddal is helyettesíthető.

Nagy István kifejtette,

a szigorításnak köszönhetően a fogyasztók könnyebben megtalálhatják a minőségi magyar mézeket, amelyek vásárlásával nem csak a magyar méhészeket, hanem a biológiai sokféleség megőrzését is támogatják. Másrészt a kötelező, pontos százalékot tartalmazó származásjelölés hatékonyan segítheti a bizonytalan eredetű, kétes minőségű, az unión kívülről érkező mézek elleni fellépést.

Az agrártárca elkötelezett a mézhamisítás elleni küzdelemben, és kiemelt figyelmet fordít a méhészeti ágazat támogatására – hangsúlyozta Nagy István.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában