Nagy veszélyben voltak

2021.12.12. 21:15

70 ember életét mentette meg egy házaspár a Balatonnál

Megérte az árát a drágább szén-monoxid érzékelő, amelynek köszönhetően egy társasháznyi ember ­életét mentette meg egy házaspár Fonyódon.

Csütörtökön délután fél négykor jelzett be Horváth Norbert harmadik emeleti lakásában a szén-monoxid-szintet mérő készülék. Párja, Berdár Györgyi észlelte a jelzést, miután kiszellőztettek, azonnal kazánszerelőt kerestek - írja a sonline.hu.

 

– Ahogy az lenni szokott, többen a „majd jövök”, „majd megnézem” válaszokat adták – mesélte a Somogy megyei hírportálnak Horváth Norbert a kálváriát, amelyet a kazánszerelő előkerítése jelentett. – Nem kommentálom ezeket a válaszokat, de továbbra is foglalkoztat a gondolat, hogy egy katasztrófa megelőzéséhez mennyire kell passzolnia a dolgoknak – tette hozzá. Végül Balatonlelléről érkezett segítség. 

A kazánszerelőt nem hagyta nyugodni, hogy a szén-monoxid-mérő jelzett, így két másik munka között vállalta, hogy kimegy a helyszínre. Ott saját mérőkészülékével ellenőrizte a helyszínt, amely szintén magas értéket mutatott, ám azt is megállapította, hogy nem a kazán a hibás.

– Lenulláztam a készüléket az udvaron, és úgy mentem be a lépcsőházba, ahol azonnal jelzett. A kollégámat megkértem, hogy a lakásajtóknál mérjen. Az első emeleten háromszorosát mutatta a gép, mint amennyit a harmadik emeleten. Hamar rájöttünk, hogy az épület bizonyos részein nagyobb érték mérhető. Kiderült: a fürdőszobai szellőzőrendszerből jön a gáz – mondta Molnár Tamás, a kazánszerelő, aki lelkiismeretesen értesítette a közös képviselőt. 

Fel is robbanhatott volna a társasház...Forrás: Kovács Tibor / sonline.hu

– Inkább vállaltam egy vakriasztást, de azt már nem, hogy a lakók úgy térjenek nyugovóra, hogy nem tudjuk, másnap felébrednek-e – tette hozzá, akinek pályafutása alatt nem történt hasonló eset.

Horváth Norbertéket a lakóközösség tagjaival együtt a helyszínre érkező katasztrófavédelem azonnal az utcára terelte. Ekkor már este hét is elmúlt. – Csaknem hetvenen vártuk a parkolóban, hogy vissza térhessünk a lakásainkba. A „szerencsemozaik” egyik eleme volt az is, hogy egy közeli hamburgeres nyitva volt, ahová bekéretőztünk melegedni – mesélte Horváth Norbert, aki szerint a szerencsén és a lelkiismeretes hozzáálláson múlt a lakók élete. 

A katasztrófavédelem munkatársai a gázszivárgás helyét is megtalálták a földszinten, ahol egy üzlethelyiség felújítása zajlik. A szivárgó gáz egy elrepedt csőből telítette a helyiségeket, a szellőzőn keresztül tört utat magának a lakásokig. A lakók elmondták: arról tájékoztatták őket a tűzoltók, hogy a gáz egy idő után magától, akár szikra nélkül is berobbanhatott volna, ha nincs egy olyan készülék, amely a szénmonoxid mellett a gázszivárgást is jelzi.

A drágább készülék szépen tette a dolgát

Egy átlagos szén-monoxid-mérő nem jelzi a földgáz szivárgását. Komolyabb készüléke volt Horváth Norbertnek. Előrelátásának köszönhetően megmenekültek a nagyobb tragédiától a lakók. – A szén-monoxid-érzékelőknél kémiai reakció megy végbe, amelynek köszönhetően jelez a készülék. A füstérzékelők optikai érzékelővel működnek. Tévhit, hogy csak régi gázkazánoknál jelentkezhet a probléma. A nyílt égésterű fűtőtestek és kazánok, valamint a fali vízmelegítők és konvektorok akár perceken belül is halált okozhatnak, ha elfogy a levegő és a szén-monoxid koncentrációja megnő a zárt térben – hívták fel a figyelmet a tűzoltók, akik szintén egyedi, ugyanakkor szerencsés esetnek titulálták a fonyódi gázszivárgás kapcsán történteket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában