Felháborító!

2022.02.24. 15:35

Hazugsággal gyűjtöttek pénzt a csalók azt utcán, a rászorulók sosem kapták meg

Három férfi és egy nő siketnéma, hátrányos helyzetű gyermekek számára kért adományokat.

A román állampolgárságú vádlottak a vádirat szerint megállapodtak abban, hogy magukat egy hátrányos helyzetű személyeket segítő civil szervezet képviselőjének adják ki, és ennek keretében jótékony célú adománygyűjtést színlelnek - áll a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

 

Az elkövetők a megtévesztés érdekében az egyik nemzetközi segélyszervezet feliratával ellátott, fiktív adatokkal kitöltött formanyomtatványokat használtak. A formanyomtatványok siketnéma, hátrányos helyzetű gyerekek javára történő adománygyűjtésről szóltak. A vádlottaknak nem állt szándékában a kapott pénzösszegek jótékony célra fordítása, azt maguknak akarták megszerezni.

 

A csalók 2019. november 1-jén a formanyomtatványokat Budapesten, a V. kerületi Deák Ferenc téren, a Vörösmarty téren, valamint a Párizsi utcában adták át a járókelőknek azért, hogy adománygyűjtéssel pénzt szerezzenek. Egyikük összesen három sértettet tévesztett meg, akik közül ketten fejenként 1.500 forintot, a harmadik sértett pontosan nem ismert összeget adott át. A vádlottak összesen 50.000 forintot meg nem haladó kárt okoztak. Ténykedésüket a helyszín közelében szolgálatot teljesítő rendőrök vették észre, akik intézkedtek.

 

 

 

 

2019. december 7-én hárman Lentibe mentek, ahol az egyikük egy áruház parkolójában magát siketnémának tettette, miközben a formanyomtatványokat átadta a járókelőknek. Az egyik járókelő 1.000 forintot adott át a csalónak.

 

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség az elkövetőket szabálysértési értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen, jótékony célú adománygyűjtést színlelve elkövetett csalások vétségével vádolja. 

 

A kerületi ügyészség indítványozta, hogy a bíróság büntetővégzéssel hozzon érdemi döntést, és pénzbüntetést szabjon ki.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!