2022.06.11. 10:55
Újraélesztés az M3-as autópályán: a külső sávban feküdt a kisfiú, az édesanyja küzdött az életéért
Egy kétgyermekes édesapa tette közzé azt a csalódott és egyben dühös hangvételű levelet, amely futótűzként terjed már napok óta az egyik legnagyobb közösségi oldalon. A hosszú és megrendítő üzenetet több mint kétezren megosztották és közel félezer komment érkezett hozzá.
Nervetti Péter a fiával utazott az M3-as autópályán, amikor a külső sávban egy álló autóra lett figyelmes. Ahogy a jármű közelébe értek, kiderült, hogy nem ok nélkül parkolták le - írja a life.hu.
A kocsi mellett ott feküdt egy gyermek, aki felett saját édesanyja térdelt és megpróbálta újraéleszteni a kisfiút.
Nervetti nem sokat gondolkozott, félehúzódott és fiával együtt odasiettek a kétségbeesett édesanyához.
A férfi átvette a nőtől az újraélesztést, miközben a fia riasztotta a mentőket. A segítség hamarosan megérkezett és a szakemberek folytatták az életmentést.
A kisfiút végül sikerült újraéleszteni. A történtek elgondolkoztatták a kétgyermekes apát, aki billentyűzetet ragadott és szót emelt a közöny ellen.
"Végtelen szomorúság van bennem azt a közönyt látva, hogy többszáz ember (köztük szülők, édesapák és édesanyák) tétlenül nézik végig, hogy egy édesanya kétségbeesetten, sokkos állapotban küzd a kisgyereke életéért az aszfalton, egy autópálya külső sávjában."
Ezt a közönyösséget nem lehet az elsősegélynyújtási ismeretek esetleges hiányával magyarázni. Ezt nem lehet a »sietekkel« magyarázni. Ezt nem lehet semmivel sem magyarázni!
– írja nyilvános Facebook-bejegyzésében Nervetti, aki a végén arra kér mindenkit, akihez eljut az üzenete, hogy vegyék kézbe az elsősegélynyújtásról szóló könyveket
Soha nem tudhatjuk, mi történik a következő pillanatban. Kinek lesz szüksége - akár a szeretteink közül - hirtelen segítségre... Akkor nincs idő egy-egy fejezetet átolvasni, akkor azonnal vizsga van. Vagy pedig a fej elfordítása, odébbállás... aztán pedig otthon a tükör...