2022.09.06. 06:25
Megszólalt a kunfehértói vonatbaleset egyik áldozatának testvére: „Becsületes, dolgozó emberek voltak”
Tragikus véget ért hét fiatal élete hétfő kora reggel Kunfehértónál. Egy személygépkocsival igyekeztek dolgozni, de egy vasúti átjáróban a sínekre hajtottak. Az autóban mindenki meghalt.
Forrás: baon.hu
Fotó: Donka Ferenc
Megtörten nyilatkozott a Borsnak annak a férfinak a bátyja, aki a balesetet szenvedett személygépkocsiban utazott a feleségével és a fiával együtt.
„Becsületes, dolgozó romák voltak. Napszámosmunkát vállaltak egy helyi gazdánál, hogy jusson ételre, cipőre”
– zokogta Attila, és hozzátette: egy hete látta utoljára a fivérét.
„Mindig voltak újabb és újabb céljai. Szeretett volna előbbre jutni az életben, de most virrasztanunk kell a szeretteinkért. Nem is fér a fejembe ez az egész” – mondta a férfi.
Az öcsémnek és a szeretteinek még élniük kellene, de most hamarosan eltemetjük őket. Ezt hozta a sors kegyetlensége. Most az ő házukban gyűltünk össze, nagyon sok rokon fog eljönni a napokban. Illő módon, roma szokás szerint virrasztunk a temetésig. Közben élelemmel is meg kell kínálni a vendégeket, mert így illik. Legalább 150-en leszünk
– magyarázta Attila, és hozzátette: a szeretteiket földbe ásott kriptában fogják eltemetni, aminek sajátos tradíciója van.
![](https://cdn.borsonline.hu/2022/09/aQvyZe7cE4tIHiA_Ps565LVMWe6AkO9qz8OP_u5Mr5g/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUyNzM3MjA3ZDI5ZjRhNzY4MTA3NDNkZGJjZjdiMGNh.jpg)
A föld nem érheti a koporsót, azért a sírhelyet kibetonozzuk. Hogy miből telik minderre, azt még nem tudjuk, de mindenképpen össze kell szednünk a pénzt becsülettel, mert így kívánja a tisztesség. Imádkozunk Istenhez, hogy a testvérem és szerettei békére leljenek
– mondta még a fivér a Borsnak.
Az autó utasai szüretelni indultak. A családban három gyerek maradt árván. Az autóban összesen heten utaztak. Közülük senki sem élte túl a szerencsétlenséget.