Krimi

2022.12.02. 10:20

Megvadult tehén támadt egy férfira Pest megyében: megtaposta és rá is feküdt

Kritikus állapotban szállítottak kórházba egy Pest megyei férfit, akit egy tehenészetben támadott meg egy megvadult tehén. Az állat nemcsak rátámadt a munkásra, de megtaposta és rá is feküdt.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Alena Demidyuk

Rendhagyó értesítést kapott az Országos Mentőszolgálat kedden: egy Pest megyei településre tehéntámadás miatt riasztották őket.

Egy helyi gazdaságban ugyanis minden előzmény nélkül megvadult az egyik tehén:

a többmázsás állat először többször nekirontott, majd meg is taposta a már sérült férfit, végül pedig rá is feküdt a magatehetetlenül földre zuhanó munkásra.

– Bajtársaink perceken belül a helyszínre értek, és ellátást követően, súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba a beteget. Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben részt vevőknek gratulálunk! – közölte közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.

A Bors úgy tudja, hogy az ötvenéves családapa szerencséjére a munkatársak azonnal akcióba léptek, nem hagyták magára a súlyosan sérült férfit, és amellett, hogy azonnal értesítették a mentőket, végig a férfi mellett maradtak. Úgy tudni, hogy a kórházat már a helyszíni ellátás közben értesítették az esetről, ahol így már felkészülten várták a mentőket és az érkező beteget.

Információik szerint a H. családot sokkolta, ami a családfővel történt, de mind a család, mind pedig a barátok bíznak a mindenki szerint erős férfi gyógyulásában.

A férfi lánya a mentők posztja alatt mondott köszönetet a mentőszolgálat és édesapja munkatársainak:

– Köszönjük a sok erőt és mi is köszönjük a mentősöknek a gyors segítséget, és azoknak a munkatársainak, akik nem hagyták magára apukánkat – írta a férfi lánya, aki hozzátette, hogy nagyon félti édesapja életét.

Egyik ismerőse szerint az édesapának jó esélye van a felépülésre, ugyanis a mentők, a munkatársak és az orvosok is erőn felül harcoltak a férfi életéért. A poszthoz egy mentős is hozzászólt, aki szívhez szóló, megható szavakkal igyekezett nyugtatni a kislányt:

– Igaz, súlyosan sérült apud, hál istennek időben kiértük, mindent elkövettünk a helyszínen, és nagy esély van rá, hogy apud felépül, nagyon jó kezekbe került a kórházban is, beszóltunk, vártak minket, mindenki elkövetett mindent, és szorítunk apudnak – írta. 

Ahogyan a mentőszolgálat is szurkol a férfi gyógyulásáért: – Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben részt vevőknek gratulálunk!


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!