Krimi

2023.05.17. 10:10

Még életveszélyben van a szlovák buszbaleset legsúlyosabb sérültje

A legsúlyosabb sérült az a 75 éves nő, aki az első ülésen ült.

Harminc tűzoltó mentette a magyar nyugdíjasokat a szörnyű karambol után

Forrás: Szlovák Tűzoltóság

A sérült asszony lányát, Kardos Nórát sikerült telefonon elérni a borsodi hírportálnak. Megtudták, hogy nem kaptak hétfőn teljes információt édesanyja állapotáról, ezért Pozsonyba mentek a kórházba, ahol kiderült, hogy mivel az első ülésen ült, ezért ő csapódott be elsőként a kamionba, illetve a mellette és mögötte ülő hölgy szenvedett még hasonlóan súlyos sérüléseket – tudtuk meg. A mentő 17 perc alatt odaért, ami pont elég volt ahhoz, hogy akkor édesanyja életét még meg tudják menteni – mondta Nóra a boon.hu-nak.

Azonban még nincs túl az életveszélyen. Mindkét lábán többszörös nyílt törés és ütőérszakadás volt. Transzplantálták, vért kapott. Eltört mindkét medencecsontja, a bordái törtek, az állkapcsa elmozdult és az arccsontja is eltört. 

A mentőben, kórházba szállítás közben a légzése leállt, ezért lélegeztetőgépre tették. Mai információ szerint a lábát megműtötték, az operáció jól sikerült, viszont közben összeesett a keringése és leállt a veséje. Tehát az állapota még mindig súlyos, belső szervi sérülései is vannak, továbbra is mélyaltatásban tartják. Tulajdonképpen a baleset óta még nem volt tudatánál. A pozsonyi kórházzal telefonon tartják a kapcsolatot – tudatta Nóra.

A Szlovákiában balesetet szenvedett magyar autóbusz utasai közül már 35-en Magyarországon vannak, a szlovák kórházakban még 23 utast kezelnek

– közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!