Krimi

2023.09.29. 11:55

Eszméletlenre vert négy börtönőr egy rabot, őrizetbe vették őket

Életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők a megvert fogvatartottat.

Illusztráció: Shutterstock

Az eset az egyik kelet-magyarországi büntetés-végrehajtási intézetben történt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos eljárásban csoportosan elkövetett bántalmazás és életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indítványozta négy börtönőr letartóztatását.

Mind a négy gyanúsított tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Azt írták: vagyon elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt egy szabadságvesztés büntetését töltő középkorú fogvatartott szeptember 25-én, a figyelmeztetések ellenére megint megszegte az intézeti szabályokat. Mindezt észlelte a felügyelet, és két börtönőr testi kényszert és bilincset alkalmazott a rabbal szemben. A megalapozott gyanú szerint ezt követően a felügyelők – akikhez később két társuk csatlakozott – túllépték a jogszerű intézkedés kereteit és többször is megütötték a férfit. 

A megvert fogvatartottat életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők.

A nyomozó ügyészség hivatalos eljárásban, csoportosan elkövetett bántalmazás és életveszélyt okozó testi sértés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a büntetés-végrehajtási dolgozókat, akik tagadták a bűncselekmény elkövetését. A főügyészség tájékoztatása szerint a bűncselekmény - a bűnhalmazatra tekintettel - akár 12 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

A nyomozó ügyészség indítványozta valamennyi gyanúsított letartóztatását.

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa az MTI-vel péntek délután közölte, hogy mind a négy gyanúsított letartóztatását elrendelte. A bíróság döntése nem végleges, mivel a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek.

Makula György ezredes, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának kommunikációs vezetője az MTI-nek küldött közleményében azt írta, a büntetés-végrehajtási szervezet elítéli a fogvatartottak bántalmazását.

Az ilyen cselekedetek elfogadhatatlanok, amelyek ellen szervezetünk minden rendelkezésünkre álló eszközzel fellép

 - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a büntetés-végrehajtási szervezet kiemelt figyelmet fordít arra, hogy munkatársai még a legkevésbé együttműködő, verbális vagy akár fizikai agressziót tanúsító fogvatartottak esetében is higgadtan, jogszerűen és szakszerűen intézkedjenek. Hozzátette: a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben történt rendkívüli eseménnyel kapcsolatban a börtön a szükséges intézkedéseket megtette, az intézet parancsnoka az érintett állománytagokkal szemben fegyelmi eljárást rendelt el, és felmentette őket szolgálati beosztásukból.

Ezen túl tovább erősítjük a börtönök felügyelőinek képzését, érzékenyítését és pszichikai felkészítését a rendkívüli események hatékony és szakszerű kezelése érdekében

 - tette hozzá a kommunikációs vezető.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!