Krimi

2023.11.09. 09:17

Szörnyű bosszút állt tartozása miatt egy nőn az uzsorás

Elfogtak a rendőrök a Terrorelhárítási Központ közreműködésével egy férfit, aki a gyanú szerint éveken át uzsorakamattal adott kölcsön pénzt egy nőnek, akit ez idő alatt többször megerőszakolt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Doidam 10

Azt írták, hogy a gyanú szerint a férfi a sértettnek 2016 nyarán kölcsönadott 800 ezer forintot, amelynek a többszörösét követelte vissza. Később a nő szorult anyagi helyzetét kihasználva további összegeket adott át neki, amelynek két-háromszorosát kérte vissza.  

A nő megegyezett a férfival, hogy a kamatos kölcsönt havi rendszerességgel törleszti, majd évekig fizette az uzsorát, azonban a kamat folyamatosan nőtt, így 2021 februárjában a férfi már havi 300 ezer forint törlesztőrészletet követelt tőle.

Mivel a sértett nem tudta a folyamatosan növekvő tartozást kiegyenlíteni, a férfi többször megerőszakolta a nőt, továbbá kilátásba helyezte, hogy őt és a gyermekét is bántalmazni fogja – közölték.

Az uzsorásnak társa is volt, aki többször vett át pénzt a nőtől. A nyomozók a Terrorelhárítási Központ közreműködésével november 4-én elfogták az egyik férfit, a lakásában és a nyaralójában házkutatást tartottak, ahol a többi között fegyvert, lőszereket, arany ékszereket és pénzt foglaltak le.

A férfit szexuális erőszak bűntette és uzsora bűncselekmény gyanúja miatt hallgatták ki, majd kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

Társa, aki tagadta a bűncselekmény elkövetését, az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik – áll a közleményben.

Borítókép: illusztráció

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!