Krimi

2024.05.14. 15:39

Dohányboltból sikkasztott, majd kirabolt egy másik dohányboltot egy magyar férfi

A férfi május elején sikkasztott 300 ezer forintot.

MW

Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

Gyorsított eljárásban állít bíróság elé a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség egy férfit, aki azért rabolt ki egy újbudai dohányboltot, hogy megtérítsen egy korábbi sikkasztásból származó kárt - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

Azt írták: a megalapozott gyanú szerint a férfi - alkalmazottként - május elején majdnem 300 ezer forintot sikkasztott egy kelenföldi dohányboltban.

Dohányboltból sikkasztott, majd kirabolt egy másik dohányboltot egy magyar férfi

Mivel tettére fény derült, elhatározta, hogy kirabol egy másik XI. kerületi dohányboltot, ahol szintén dolgozott korábban.

A férfi május 11-én maszkot húzott, váltóruhát rejtett el a közelben, előkészített egy "zárva" feliratot tartalmazó papírlapot és két gyorskötözőt, majd úton a dohánybolt felé kesztyűt húzott.

A boltban lévő két alkalmazottat a rabló beterelte a raktárba, majd a bolt ajtaját kívülről bezárta, a kulcsot pedig a zárban hagyta - tették hozzá.

A dohányboltból 600 ezer forintot vitt el, a pénzből visszafizette az elsikkasztott összeget, a maradékot pedig elköltötte, illetve elrejtette.

A fővárosi rendőrök 10 órán belül azonosították és elfogták a férfit, és megtalálták a pénz egy részét is - írták.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi ügyészség a férfit az elfogásától számított 72 órán belül, még kedden, gyorsított eljárásban a Budai Központi Kerületi Bíróság elé állítja, rablás, sikkasztás és kétrendbeli személyi szabadság megsértése miatt.

Borítókép: illusztráció
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!