Krimi

2024.05.20. 16:05

Megúszhatja a börtönt az apját halálra késelő fiatal

A férfi álmában késelte halálra az apját, mert feltehetően skizofréniában szenved. Hogy történhet meg ilyen?

MW

Forrás: police.hu

Zavart tekintettel, lehajtott fejjel, kéz és lábbilincsben lépett be rendőrök kíséretében az a 28 éves demecseri férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy halálra szúrta saját édesapját. K. S. még csütörtökön - május 16-án - értesítette a rendőrséget arról, hogy nem tudja felébreszti apukáját – számolt be a Bors.

A férfi így apja holtteste mellől egyenesen a rendőrségre vitték, ahol kihallgatták, eközben derült ki, hogy vélhetően ő szurkálta össze édesapját. Magyarázatot azonban nem tudott adni tettére:

– A helyszínre érkező rendőröknek és mentőknek a férfi mutatta meg, hol fekszik az apja, akinek már csak a halála beálltát tudták megállapítani.

A férfi egy konyhakéssel testszerte többször megszúrta alvó édesapját, de tettére nem tudott magyarázatot adni

– közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A helyiek már akkor sokkot kaptak, ugyanis nem fért a fejükbe, hogy a jó viszonyban lévő, együtt élő apa és fia között mi történhetett. Sokan már akkor is úgy vélték, hogy az amúgy is pszichés gondokkal és vélhetően skizofréniával küzdő fiatal egyáltalán nem direkt végzett édesapjával, többen úgyis azt mondták, hogy az apja halott volt, vagy éppen fia halottnak hitte akkor, amikor megvágta őt késsel – írja a portál.

A helyiek akkor elmondták, hogy a férfi sokszor volt zavart, illetve édesanyja halála után roppant meg:

Lehet, hogy akkor roppant meg fejben, amikor az anyukája elment

- vélekedett egy helybeli korábban a Ripostnak.

A férfit jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyító Intézetbe vitték megfigyelésre és kezelésre. Egyelőre azonban nem tudni, hogy ezt követően hova kerül.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!