Muzsikuspalánták

2018.11.27. 11:43

Egy focista szervezettebb segítséget kap a fejlődéshez, mint egy zenész

Rost Andrea operaénekesnő alapítványa elsősorban a Zeneakadémiáról frissen kikerült tehetségek támogatását célozza.

Miskolc, 2017. június 21. Rost Andrea Sofia szerepében Mátyássy Szabolcs Scavola címû operája õsbemutatója fõpróbáján Miskolcon 2017. június 21-én. A darabot a Bartók Plusz Operafesztivál és a Liszt Ference Zenemûvészeti Egyetem koprodukciójában mutatják be ezen a napon este a Bartók Plusz Operafesztiválon, a Miskolci Nemzeti Színházban. Az opera a tavalyi évi fesztivál A jövõ kulcsa 2016 címû operaíró versenyének nyertes alkotása. MTI Fotó: Vajda János

„Nagyon töröm a fejem, hogyan lehetne hathatósan és profi módon segíteni a fiataloknak. Egy focista például sokkal szervezettebben kap segítséget ahhoz, hogy fejlődjön, mint egy zenész” – mondja Rost Andrea, aki december 19-én nagyszabású jótékonysági gálakoncerttel segíti a Pető András Konduktív Gyakorló Általános Iskola tehetséggondozási programját. A világhírű operaénekes a Nullahategynek adott interjút.

Alapítványáról szólva az énekesnő elmondta: az alapítvány tavaly decemberben jött létre, célja, hogy olyan művészi tevékenységeket támogasson, amelyek által gazdagodhat a magyar művészeti-kulturális élet, és ami a gyermekek testi, szellemi és zenei fejlődését is elősegíti.

„Elsősorban a Zeneakadémiáról frissen kikerült tehetségeknek szeretnék segíteni (...) Az a tapasztalatom, hogy az akadémián nagyon jó tanáraik vannak, de nincsenek még készen, keresik az útjukat. Talán tudok nekik segíteni abban, hogy kitalálják, merre tovább”

- részletezte Rost Andrea, aki szinte az alapítvány létrejöttével egyidőben lett a Semmelweis Egyetem Pető András Karának Jószolgálati Nagykövete. „Az intézetben elindítottuk a Tehetség Évét – ez a művészeti tehetséggondozási program nem csak a zene, de a sport és a képzőművészet területére is kiterjed” – fejtette ki.

Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet a zenei menedzsment terén segíteni a fiatalokat, az operaénekesnő úgy válaszolt, hogy erre még ki kell dolgozni a hathatós és profi módszereket.

„Egy focista például sokkal szervezettebben kap segítséget ahhoz, hogy fejlődjön, mint egy zenész.

Felfedezik, megmutatják a nagyvilágban is, aztán nyomon követik a sorsát. Fontos feladatom, hogy ehhez hasonlóan segítsek az énekeseknek is. Sok mindenre van szükségük ahhoz, hogy tényleg sikeresek legyenek. Látva azt, hogy egy külföldi versenyen, megmérettetésen micsoda stáb megy egy német, egy holland, egy cseh, egy orosz, egy francia versenyzővel, akkor azt mondom, van még mit behoznunk itthon” – magyarázta.

Rost Andrea énekel a határnyitás 25. évfordulójáról emlékező Szabadság Operagála koncerten, a Magyar Állami Operaházban 2014. szeptember 6-án.
MTI Fotó: Illyés Tibor

A Pető Intézetben kezelt gyerekekhez nem zeneterapeutaként érkezik, hanem a zenei képzésüket és az együtt zenélés örömét szeretné elérhetővé tenni számukra. „Ezeknek a gyerekeknek elsősorban a mozdításuk nehézkes. Feszes napirendjük van, amelybe nagyon nehéz bármit is beiktatni. Ha kiszakítjuk őket a napirendjükből, az fárasztó lehet nekik” – mutatott rá Rost Andrea, majd hozzátette:

„Így inkább “házhoz viszem” a zenei élményt – ott adok koncertet, ott játszanak a zenészek. (...) Nagyon szeretnék egy zeneszobát is az intézetbe, ennek a megvalósulásához azonban sok idő kell.

Szeretnék a gyerekeknek jó hangszereket is biztosítani, hogy magas színvonalon tanulhassanak, s olyan zenét hallgathassanak olyan előadóktól, ami a legmagasabb művészi fokot jelenti.”

Az énekesnő jövőre ünnepli opera színpadi debütálásának 30. évfordulóját. Ezzel kapcsolatban elárulta: „Az egészen biztos, hogy októberben vagy novemberben lesz egy nagy gálakoncert magyar és külföldi énekes vendégekkel. De mást nem szeretnék elárulni, hagyjuk meg a meglepetést a közönségnek.”

Arra a kérdésre pedig, hogy milyen zenét hallgat egy operaénekesnő az autóban, meglepő választ adott: „A hetvenes évek slágereit! (nevet) Együtt éneklem a rádióval Zalatnay Cini, Kovács Kati és Koncz Zsuzsa számait.”

A teljes interjú a Nullahategy oldalán olvasható.

Borítókép: Rost Andrea Sofia szerepében Mátyássy Szabolcs Scavola című operája ősbemutatója főpróbáján Miskolcon 2017. június 21-én.

MTI Fotó: Vajda János

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!