A zene szolgája

2019.06.27. 08:50

Ünnepi megemlékezést tartanak Lajtha László tiszteletére

Ünnepi megemlékezést tartanak Lajtha László (1892-1963) népzenegyűjtő, zeneszerző és zenepedagógus tiszteletére szombaton Budapesten.

László Lajtha (1892-1963), compositeur et musicologue hongrois. LIP-14851

Forrás: LIPNITZKI / ROGER-VIOLLET / AFP

A Lajtha László tiszteletére rendezett ünnepség a zeneszerző emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődik a budapesti Váci utca 79-es számú ház előtt. A zeneszerző 1923-ban költözött oda családjával és egészen 1963-ban bekövetkezett haláláig ott volt az otthona. Az emléktáblánál beszédet mond Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója és Mátyus Bálint, Belváros-Lipótváros önkormányzati képviselője.

Az ünneplők onnan Nyitrai Tamás és a Tükrös zenekar vezetésével indulnak Lajtha László Károlyi-kerti szobrához, ahol beszédet mond Gyurkó Csilla, Lajtha jogörököse és Berlász Melinda, az MTA BTK Zenetudományi Intézet nyugalmazott tudományos főmunkatársa – közölte a Hagyományok Háza.

Bartók nyomdokán

Lajtha Lászlót a népzene és általában a népi hagyományok iránti szenvedélyes szeretete, elhivatottsága vezérelte. Még csak 18 éves volt, amikor Bartók nyomán népzenegyűjtő útra indult Erdélybe, édesanyja szülőhelyére. Számos elismerésben részesült már életében is, többek között – Liszt Ferenc után másodikként – a Francia Szépművészeti Akadémia tagjává választották. Népzenekutatóként főként a hangszeres népzene és a vallásos népének gyűjtésével vált kiemelkedővé, emellett az 1972-ben megindult magyar táncházmozgalom alapvető forrásanyagául is Lajtha széki gyűjtése szolgált.

„A névadó mindig példa volt számomra. Személyében nemcsak a nagy formátumú zeneszerzőt tiszteltem, hanem a zenéhez kötődő alázatát is becsültem. Szóbeszédből tudom, hogy amikor Bartókék 1916-ban felvették Lajthával a kapcsolatot, tulajdonképpen egy zenéhez értő szolgát kerestek, no, ez volt Lajtha. Szolga volt a szó legnemesebb értelmében, emellett kimagasló egyéniségére is felnézhetünk: a francia zene frissességét hozta el a magyar népzenei világba. Habitusa is példamutató, a háború után egy sikeres angliai életszakaszból érkezett haza, vállalva az üldöztetést és nélkülözést. Szívós munkával hozta létre a Lajtha-csoportot: kiemelkedő munkát végeztek Tóth Margittal, Erdélyi Zsuzsannával. Kevésbé köztudott, de a Kossuth-díjjal járó összeget is megosztotta a rászorulókkal. Büszke vagyok arra, hogy hagyatékát a Hagyományok Háza gondozhatja” – idézi a közlemény Kelemen Lászlónak, a a Hagyományok Háza főigazgatójának szavait.

Borítóképünkön Lajtha László

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!