Épített örökség

2020.10.14. 16:07

Megújul a kaposvári székesegyház

Megújul a Nagyboldogasszony-székesegyház Kaposváron, a kormány három részletben 2,1 milliárd forintot biztosít a 2022 tavaszáig tartó beruházásra – közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán.

Soltész Miklós az építkezés helyszínén tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: egyre inkább felértékelődik az egyházak értékteremtő, értékmegőrző, kultúrateremtő, kultúramegőrző, közösségteremtő és közösségmegőrző szerepe, mert

olyan világban élünk, amikor látható, hogyan próbálják mindezt lerombolni, hogyan próbálják a gyermekeink értékrendjét kitalált, a teremtett világtól távol eső ideológiákkal megváltoztatni.

Kitért arra: az egyházak a kommunizmus és az azt követő húsz év alatt kénytelenek voltak elszenvedni, hogy épületeik romosak, lepusztultak, de 2010 óta a magyar kormány kiemelten fontos feladatának tekinti, hogy ezen változtasson.

Az elmúlt egy évtizedben sikerült felújítani a székesegyházak, a református templomok, zsidó felekezetek zsinagógáinak, imaházainak nagy részét

jelezte.

Rámutatott, hogy e fejlesztések sorába illeszkedik a kaposvári székesegyház rekonstrukciója is, amely nemcsak hitéleti és városképi, hanem foglalkoztatási szempontból is jelentős, hiszen számos embernek ad munkát.

Gelencsér Attila, Kaposvár és térsége fideszes országgyűlési képviselője kiemelte: a Nagyboldogasszony-székesegyház a somogyi megyeszékhely szimbóluma, ahol sok ezer gyermeket kereszteltek meg, sok ezren kötöttek házasságot.

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy

a városban és környékén több templomot, egyházi fenntartású iskolát újítottak fel az elmúlt években, illetve terveznek felújítani a közeljövőben.

Mohay Gábor, a Kaposvári Egyházmegye főépítésze az 1886-ban neoromán stílusban épült székesegyház rekonstrukciójáról elmondta: a kivitelezés magában foglalja a tetőcserét, a homlokzat festését, az ablakok védőüvegezését.

Belül lecserélik a padlóburkolatot, modernizálják a fűtést, az elektromos hálózatot és a fénytechnikát, bővítik a szentélyt, felújítják az orgonát, a padokat és restaurálják a freskókat tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!