Szabadság, szerelem!

2023.05.30. 11:10

Zsuráfszky Zoltán: Petőfi gondolatai táncba öntve nemcsak aktuálisak, de időtállók is (videó)

Petőfi Sándor életét és munkásságát dolgozza fel a Magyar Nemzeti Táncegyüttes legújabb, a Szabadság, szerelem! című táncszínjátéka. Zsuráfszky Zoltán, az együttes igazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjút, melyben elmondta többek között azt is, hogy a 21. században az emlékállításon kívül milyen mondanivalója lehet a Petőfi-műveket feldolgozó alkotásnak.

MW

Herczegh Péter. Jelenetfotó a Szabadság, szerelem! című táncszínjátékból

Fotó: Éder Éva

A Szabadság, szerelem! című előadás rendezője és koreográfusa Zsuráfszky Zoltán, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes igazgatója, míg a forgatókönyvírója, társrendező- és koreográfusa Zs. Vincze Zsuzsa, Magyarország érdemes művésze, Harangozó-díjas művész, a táncegyüttes szakmai igazgatója.

Zsuráfszky Zoltán
Fotó: Cseke Csilla

A rendező-koreográfus évek óta foglalkozik néptánc-koreográfiával, s ezáltal szeretett volna utat találni Petőfi életéhez. Mint mondta, hogy Petőfi költeményeit jól ismerjük, nemzeti költőnk életünk részévé vált. – 

A nép ajkán szólalnak meg a gondolatai a Kárpát-medencében és a fordításoknak köszönhetően szerte a nagyvilágban. Mi pedig, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a mindannyiunk által ismert géniuszhoz szerettünk volna színpadi keretek között közeledni és hozzászólni próza- és versrészletekkel, magyar népzenével és magyar néptánccal

 – hangsúlyozta Zsuráfszky Zoltán a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Elmondta azt is, hogy a Nemzeti dalra már korábban készített koreográfiát, amit most be is épített a darabba. – Petőfi forradalmi hevülettel szól az emberekhez, de a sorokat áthatja az aggódása a hazáért, a jövőért és a szerelemért. Ezen gondolatok pedig táncba öntve nemcsak, hogy aktuálisak, hanem időtállók is – tette hozzá.

A darab tehát a próza, a zene és a tánc hármasára épít. A verseket Herczeg Péter, a Nemzeti Színház színészének tolmácsolásában hallhatjuk. A főként mezőségi zenéket tartalmazó előadás zenei felelőse Rossa László, a díszletterveket pedig Tóth Kázmér jegyzi.

A premiernek a Margitszigeti Szabadtéri színpad ad otthont: – Június 4-e, a nemzeti összetartozás napja egyben a Szabadság, szerelem! című előadás premierjének napja is, amely egy tudatos választás, mert Petőfi szellemisége jól illeszkedik a nemzeti tragédiánk emléknapjához – hangsúlyozta Zsuráfszky Zoltán.

A teljes interjút ITT olvashatja el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában