STRANDLABDARÚGÁS

2017.07.11. 10:20

Már nincs hibátlan csapat az NSL-ben

A szegedi FC Junior Sportnak összejött az, ami rajta kívül még senkinek sem a Nemzeti Strandlabdarúgó Liga idei kiírásában: kiélezett csatában sikerült legyőznie a címvédő Jászfényszaru GWP Cservy együttesét.

Pabar Gyula

Forrás: mlsz.hu

A címvédő Jászfényszaru GWP Cservy már az első játéknapon méltó ellenfelére akadt a Bonyhádban. De az igazi kihívást a szegedi FC Junior Sport csapata jelentette számára. Az MLSZ honlapja szerint a szezon legjobb meccsei közé sorolható a felek soros összecsapása, ami annak fényében nem igazán meglepő, hogy mindkét játékoskeretben hétről hétre olyan játékosok szerepelnek, akik ismerik a futball eme speciális szakágának minden csínját-bínját – ráadásul ezen a találkozón mindegyikük tudása legjavát nyújtotta.

Születtek csodaszép ollózós és távoli bombagólok, illetve emlékezetes megmozdulások, elég csak a Fényszarut erősítő, a válogatott szövetségi kapitányaként is tevékenykedő Ughy Márk okos perdítéseire gondolnunk. A végeredményen azonban ez mit sem változtat, a GWP nyolc győztes mérkőzést követően elszenvedte első vereségét (4–3) az idei sorozatban, ettől függetlenül továbbra is vezeti a bajnokságot.

A forduló igazi nyertese a hazai pályán játszó siófoki gárda volt, amely a négy Egyesült Arab Emirátusokból érkező légióssal – Aljasmi Mohamed, Salem Waleed, Mohammadi Ali és Salem Ahmed – és a válogatott Turós Viktorral kiegészülve valamennyi második fordulós mérkőzését megnyerte, így a második helyről várhatja a július 21-ei folytatást. Merthogy a hét végén nem rendeznek fordulót. Az alapszakasz egyébként július utolsó hétvégéjén zárul, amit a helyosztók követnek.

A címvédő Jászfényszaru (sötét mezben) elszenvedte első vereségét az idei sorozatban | Fotó: mlsz.hu

A 2. forduló eredményei: FC Junior Sport–Eger 10–2, Újhartyán–Garvittax 7–9 (h. u.), Bodon Péter FC–Energia SC 3–12, DEAC–FC Junior Sport 1–7, Bonyhád–Jászfényszaru GWP Cservy 4–6, Eger–Siófok 2–10, Bodon Péter FC–Siófok 2–11, Újhartyán–FC Junior Sport 3–5, Garvittax–Energia SC 0–6, Eger–Jászfényszaru GWP Cservy 1–15, DEAC–Bonyhád 2–5, Garvittax–Siófok 4–5, Energia SC–FC Junior Sport 4–2, DEAC–Jászfényszaru GWP Cservy 4–13, Újhartyán–Bonyhád 2–10, Bodon Péter FC–Eger 5–2, Siófok–Energia SC 2–1, Bodon Péter FC–DEAC 6–7, Bonyhád–Garvittax 6–4, FC Junior Sport–Jászfényszaru GWP Cservy 4–3, Eger–Újhartyán 5–12, Energia SC–DEAC 7–3, Siófok–Bonyhád 8–4.

Tizennégy csapat meccselt Füreden

Tiszakécske és Hajdúszoboszló után a Tisza-tó fővárosában folytatódtak a Fürdővárosok Strandfoci Kupája küzdelmei, tizennégy csapat részvételével. A múlt heti botlását követően a sorozat címvédője, a Hungarotarg ismét bejutott a fináléba, melyet 3–2-re meg is nyert a Real TA-TE FC-vel szemben.

A helyosztók eredményei. 7–8 helyért: Vídia Best Viadors–Fag Hungary 6–4. 5–6 helyért: Füredi Szentek–Fékcentrum 4–3. 3–4 helyért: Buzás és Horvát Barátai–Nyírség Copy SE 5–4. Döntő: Hungarotarg–Real TA-TE FC 3–2.

Ezen a hét végén Berekfürdőn randevúzik a mezőny.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!