válogató

2019.05.24. 18:33

Kozák 200-on is nyert, Birkás duplázott

A csütörtökön 500 méteren győztes Kozák Danuta pénteken 200 méteren is a legjobbnak bizonyult, az ugyancsak kajakos Birkás Balázs pedig egyesben és párosban is győzött a legrövidebb távon a kajak-kenusok Szolnokon zajló első válogatóversenyén.

Az UTE ötszörös olimpiai bajnoka, Kozák mögött ugyanúgy a honvédos Csipes Tamara lett a második, mint egy nappal korábban, a harmadik helyre pedig a szintén újpesti Lucz Anna futott be. Utóbbi később klubtársával, Kiss Blankával egy győzelmet is bezsebelt K-2 200-on, míg a kenusoknál érvényesült a papírforma: a legrövidebb táv egyes küzdelmeit Lakatos Zsanett, páros döntőjét pedig a győriek duója, Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső nyerte meg.

A férfiaknál Birkás egyesben a csütörtöki 400 méteres versenyben leggyorsabb Tótka Sándort utasította maga mögé, párosban pedig világbajnok társával, Balaska Márkkal diadalmaskodott.

Ami a nap két 1000 méteres fináléját illeti, nem történt meglepetés. Kajak egyesben az itthon évek óta egyeduralkodó Kopasz Bálint győzött úgy, hogy már a második helyezettre is közel öt másodpercet „vert”, kenu kettesben pedig – csakúgy, mint a két héttel ezelőtti rangsorolón – Kiss Balázsé és Dóri Bence Balázsé lett az első hely.

A szolnoki viadal vasárnapig tart, szombaton három, míg a zárónapon kilenc döntőre kerül sor.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!