építkezés

2019.05.20. 14:14

Új edzőt kapott a magyar alpesisí-válogatott

David Fill vezetőedző irányításával vág neki a következő szezonnak a magyar felnőtt és ifjúsági alpesisí-válogatott.

A Magyar Sí Szövetség (MSSZ) hétfői tájékoztatása szerint az olasz szakember célja – túl azon, hogy a sízőket felkészítse a nemzetközi szereplésre -, hogy technikailag a legjobb eredményt hozza ki belőlük.

Munkáját Stark Márton segíti, aki tavaly júliusban mondott le a szövetségi kapitányi posztról, és egy év külföldi edzősködés után tér vissza Miklós Edit, az MSSZ elnöke kérésére.

David Fill 2011 és 2013 között az olasz női világkupa-válogatottat edzette a gyorsasági számokban, és négy évig az orosz férfi síválogatottal is dolgozott.

„Már bele is vágtunk a munkába az ausztriai Hintertuxon, ahol ötnapos edzőtábort tartunk az ifjúsági korú sízőknek, hogy felmérjem, milyen technikai tudással rendelkeznek.

Célom, hogy egy erős csapatot alakítsunk ki elsősorban a 16-19 éves sportolókból

- idézte a szövetség közleménye a vezetőedzőt. – Hosszú és kemény munka vár ránk, de szépen lassan építkezünk, hogy egy napon a világkupában is versenyezhessenek.

Közös célunk, hogy a lehető legmagasabb szintre hozzuk fel a magyar sísportot”

- tette hozzá.

Segítője, Stark Márton elsősorban a női csapat edzéseiből veszi ki a részét.

A közlemény kitér rá, hogy néhány éve, amikor a síszövetség Miklós Edit számára edzőt keresett, David Fill neve kétszer is felmerült a lehetséges trénerek között, ám végül Walter Hubmann, majd Stefan Abplanalp került a világkupa-harmadik helyezett versenyző mellé. Idén februárban Miklós Edit már a szövetség elnökeként kereste meg a szakembert, aki elfogadta a felkérést.

„Olyan edzőket szeretnék a csapatok élére, akikben én is megbíznék mint sportoló.

David és Márton is ilyen személy, több hónapos egyeztetés után mindketten elfogadták a felkérést. – mondta Miklós Edit. – Fontosnak tartom, hogy alakuljon ki egy összetartó csapat, melynek tagjai egymást tudják biztatni, segíteni.

Hosszú távú közös célunk, hogy az ifi sportolókból profi gondolkodású versenyzőket neveljünk, és a 2022-es téli olimpián maximális létszámmal tudjunk részt venni”

- ismertette röviden a terveket.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!