NBI

2022.05.05. 20:18

Az Újpest legyőzésével biztosan dobogós és európai kupaszereplő a Kisvárda

A Kisvárda 2-1-re legyőzte a vendég Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának csütörtöki zárómérkőzésén, ezzel visszavette a második helyet a Puskás Akadémiától, egyúttal bebiztosította dobogós helyezését és első nemzetközi kupaszereplését.

A második hely visszaszerzésének reményében támadólag lépett fel a Kisvárda, amely első veszélyesebb akcióját gólra váltotta Bumba gyönyörű lövésével. Ezután viszont az Újpest percei következtek, elsősorban Croizet és a nagyszerű formában lévő Zivzivadze volt elemében, de egyenlíteni nem sikerült, ráadásul a georgiai támadó egy szerencsétlen esetnél agyrázkódást szenvedett, ezért le kellett cserélni. A néhány perces szünet megtörte a fővárosiak lendületét, ezt pedig újabb góllal büntette meg a hazai együttes, amely kétgólos előnyben viszont elkényelmesedett, így a lila-fehérek még a szünet előtt szépítettek.

A folytatásban kiegyenlített küzdelmet láthatott a publikum, az Újpest ugyan többet próbálkozott, de a Kisvárda volt veszélyesebb, egy ízben a gólvonalról egy vendégvédőnek kellett mentenie. A lila-fehérek a hajrában sem tudtak újítani, így a Kisvárda nemcsak a győzelmet, hanem a történelmi kijutást is ünnepelhette az európai kupaporondra.

A győztes kisvárdai csapat tagjai ünnepelnek a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában játszott Kisvárda Master Good - Újpest FC mérkőzés után a kisvárdai Várkerti Stadionban 2022. május 5-én
Forrás: Czeglédi Zsolt / MTI

A Kisvárda jobb gólkülönbségének köszönhetően előzte meg a szerdán döntetlent játszó felcsútiakat, továbbá sikerével megőrizte hétpontos előnyét a negyedik MOL Fehérvárral szemben, a biztossá váló dobogós pozíció pedig azt jelenti, hogy a következő idényben a Konferencia-liga selejtezőjében szerepelhet majd.

A hazaiak négy kör óta veretlenek, míg a fővárosiak legutóbbi három bajnokijukon nyeretlenek maradtak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában