Remek hír az úszósportnak

2023.09.04. 12:19

Milák Kristóf: visszatértem

Bejelentette visszatérését Milák Kristóf olimpiai, világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó úszó.

MW

A későbbi győztes Milák Kristóf a férfi 200 méteres pillangóúszás döntője után a római vizes Európa-bajnokságon a Stadio Del Nuotóban 2022. augusztus 16-án.

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Visszatértem. Szükségem volt a szünetre, mert érzem, hogy most ismét készen állok a folytatásra, ugyanazzal, vagy még acélosabb akarattal is, mint bármikor korábban. Ismét érzem az éhséget, hogy olyan dimenzióit mutassam meg az úszásnak, amit eddig még nem. Kettőzött ambícióval kezdtem újra az edzéseket, beprogramoztam magam, tudom, hogy az első hetek, hónapok fájni fognak, de én választottam ezt az utat, és végigmegyek rajta – Párizsig, aztán még tovább is

– idézte a magyar szövetség hétfői közleménye a 23 éves világklasszist, aki már az első edzésén is túl van a Duna Arénában.

Milák június közepén jelentette be, hogy nem indul a fukuokai világbajnokságon. 

Akkor azt mondta, sem fizikálisan, sem mentálisan nincs olyan állapotban, hogy ott legyen a világ legjobbjai között. Később arról beszélt, hogy szüksége volt a feltöltődésre, és úgy érzi, karrierje során három, négy vagy öt olimpiai bajnoki cím van összességében a fejében.

Milák a 2017-es, budapesti világbajnokságon 100 méter pillangón szerzett ezüstérmével robbant be a felnőtt mezőnybe, fő száma ugyanakkor a 200 méter pillangó lett, amelyben 

2018 óta gyakorlatilag egyeduralkodónak számított. 

Pályafutása első csúcspontjaként, 2019-ben a kvangdzsui világbajnokságon a legendás Michael Phelps tízéves világcsúcsát megjavítva nyert aranyérmet, majd 2021-ben a tokiói olimpián is simán győzött, míg 100 méter pillangón Európa-csúccsal lett második. Tavaly pedig a hazai rendezésű világbajnokságon a Duna Arénában tovább javította világrekordját (1:50.34 perc), illetve ezen a viadalon 100 méter pillangón is világbajnoki címet nyert.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában