Edzőváltás

2024.02.01. 16:06

A fiatalok okozták Kuznyecov végzetét a DVTK-nál

Az edzőt tavaly a Puskás Akadémiával is hírbe hozták, de akkor még maradt Diósgyőrben.

MW

A hétvégi, Debrecen elleni találkozón már nem Kuznyecov (j) irányítja a Diósgyőrt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Óriási meglepetésre alig három nappal a tavaszi rajt előtt távozott posztjáról a Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának vezetőedzője, Kuznyecov Szergej. A klub vezetősége szerint megingott a bizalmuk az edző hűségében, aki a fiatal játékosok szerepeltetését sem erőltette. Egyelőre csak az biztos, hogy szombaton a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója, Simon Miklós irányítja a csapatot a Debrecen ellen.

Szergej Kuznyecov 2022 őszén lett a Diósgyőr edzője, amelyet ötven bajnoki mérkőzésen irányított.

 Első szezonjában feljuttatta a miskolci csapatot az NB I-be, majd az együttes a hetedik helyen zárta a 2023/2024-es évad őszi szezonját 

– írta meg az Origó.Magyar Mátyás klubtulajdonos szerint korábban is láttak arra utaló jeleket, hogy elkerülhetetlen ez a pillanat, mégis megpróbáltak mindent megtenni az elkerüléséért. 

Hosszabb folyamat eredménye volt

A miskolci klub tulajdonosa a DVTK hivatalos honlapján árulta el, miért döntöttek az edző menesztése mellett 

– olvasható a Magyar Nemzet oldalán

Annak tudatában hoztuk meg ezt a nehéz döntést, hogy tudjuk, néhány nappal a bajnoki rajt előtt nem ideális edzőt váltani. Ám senki nem lehet fontosabb, mint a klub, a DVTK-család értékeivel senki nem fordulhat szembe

 – árulta el a sportvezető. Magyar Mátyás hozzátette, hogy az elválás egy hosszabb folyamat eredménye, de nem volt más választásuk. 

Csak olyan kollégákkal tudunk együtt dolgozni, akik számára a DVTK előrébb való, mint a saját márka építése. Aki ezzel nem tud azonosulni, attól, ha fájdalmas is, de meg kell válni

 – indokolta a döntést Magyar Mátyás. 

Nem bízott a fiatalokban

Az edzőt tavaly összeboronálták a Puskás Akadémiával, de végül a maradás mellett döntött. A szakember menesztésének egyik fő okának a fiatal játékosok mellőzését tartják – írta meg az Origó. Kuznyecov nem alkalmazta a 21 éven aluli labdarúgók kötelező pályára lépésére vonatkozó kvótát.

Állítólag ebben az ügyben ült le egyeztetni Kuznyecov Szergejjel a menedzsment, miszerint a klub és az akadémia zavartalan működéséhez a tavaszi szezonban fontos teljesíteni az MLSZ-előírást.

Ám a vezetőedző nem volt partner a kérdésben, így a menedzsment azonnali hatállyal felmentette őt a munkavégzés alól. 

Kuznyecov Szergej személyében egy fiatal edzőnek adtunk bizalmat, aki Diósgyőrben érte el első sikereit. Az elmúlt időszakban sajnos már láttuk a jeleit annak, hogy nem egy irányba tartunk. És a szurkolók számára láthatatlan hétköznapok során ezek a jelek egyre erősödtek. keretet nyáron és télen is vele egyetértésben erősítettük meg, jöttek az eredmények is, ám a helyzetet ez nem oldotta meg, ezért a váltás mellett döntött a klubvezetés

 – zárta mondandóját a Diósgyőr sportigazgatója, Bajúsz Endre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában