MOL Magyar Kupa

2024.04.01. 12:52

A Diósgyőrhöz látogat a Ferencváros

A MOL Magyar Kupa negyeddöntői közül kiemelkedik a bajnokságban listavezető Ferencváros labdarúgócsapatának diósgyőri vendégjátéka.

MW

Bárdos Bence, a Diósgyőr és Aleksandar Pesic, a Ferencváros játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A két együttes teljesen más előjelekkel várhatja a szerda esti összecsapást, ugyanis amíg a zöld-fehérek idén a hazai versenysorozatokban még veretlenek, addig a miskolci gárda szombaton 5-1-re kikapott Zalaegerszegen.

 A 24 kupadiadalukkal csúcstartó fővárosiak 2024-ben szinte megállíthatatlanul menetelnek sorozatban hatodik bajnoki címük felé: az OTP Bank Ligában hét győzelem mellett csupán egyszer játszottak döntetlent ebben az esztendőben, a Magyar Kupában pedig a Debrecent 11-esekkel búcsúztatták a 16 között.

 A válogatott szünet előtt a kétszeres kupagyőztes Diósgyőr is jó formában volt, mert előző öt tétmérkőzéséből négyet megnyert, csak a Puskás Akadémiával játszott döntetlent. Hétvégén viszont súlyos vereséget szenvedett a tavaly kupagyőztes ZTE-től, amelyet egy hónappal korábban 4-2-vel kiejtett az MK nyolcaddöntőjében.

A negyeddöntők sorát kedden egy másik élvonalbeli párharc nyitja: a 12 kupadiadallal rendelkező MTK Budapest a bajnokságban kieső helyen álló Kisvárdához látogat.

 A hazaiak számára a kupa elhódítása jelentheti a szezon megmentését tekintve, hogy 12 pont a hátrányuk a bennmaradást jelentő tizedik helyezett Zalaegerszeggel szemben. A két csapat alig több mint két hete találkozott egymással, akkor a fővárosiak nyertek 2-1-re, de akkor az Új Hidegkuti Nándor Stadion volt a helyszín.

A másik két negyeddöntőben egyaránt érdekelt lesz egy másodosztályú együttes: szerdán a Vasas a Paksot, míg csütörtökön a Nyíregyháza a Kecskemétet fogadja.

 Az angyalföldiek nagy küzdelmet vívnak a Győrrel a második feljutó helyért az NB II-ben, míg a Paks ugyan három kör óta nyeretlen az élvonalban, de így is biztosan őrzi második helyét az FTC mögött. A Merkantil Bank Liga tabelláját hétpontos előnnyel vezető Nyíregyháza számára jó teszt lesz a Kecskemét elleni összecsapás Balmazújvárosban, hogy lemérje, hol tart az NB I középcsapataihoz képest.

MOL Magyar Kupa, negyeddöntő:

kedd:
Kisvárda Master Good-MTK Budapest 20.00
szerda:
Vasas FC (NB II)-Paksi FC 17.15
Diósgyőri VTK-Ferencvárosi TC 20.00
csütörtök:
Nyíregyháza Spartacus FC (NB II)-Kecskeméti TE, Balmazújváros 20.45
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában