Infarktusa után sem adta fel a szolnoki katona, hogy elérje céljait

– Mivel katona vagyok, elengedhetetlen a jó állóképesség és a megfelelő fizikum – kezdte történetét a szolnoki Sándor Miklós. – Emellett az előmenetelemhez is szükség volt a jó fizikai állapotra, hiszen le kellett futnom szintidőre 3200 métert. Ezért elmentem egy testnevelő tiszthez, aki elindított egy olyan úton, aminek köszönhetően minden másnap elmentem futni – emlékezett vissza az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Híradó és Informatikai Rendszerfőközpont századosa.

Miklós elárulta, akkor olyan jó alapot kapott, hogy azóta is arra épít mindent. Bár nem volt ez mindig így.

– Régen az volt a mottóm, hogy csak labda után és kutya elől futok. Most már tudom, hogy ez a gyermekkoromban gyökerezett – mondta. – Hiszen a tornaórákon, edzéseken mi volt a büntetés? Futás. Ez nagyon sokunkban benne maradt, emiatt nem szeretnek futni az emberek. Én is így voltam. De ahogy elkezdtem rendszeresen mozogni, nagyon megszerettem, és folyamatosan kerestem a kihívásokat.

Miklós első célja az volt, hogy szintidőre meglegyen, ami a felméréshez kell. A következő, hogy tíz kilométert stabilan tudjon futni, utána egy félmaratont, majd egy maratont.

– Amikor a családnak, környezetemnek ezt elmeséltem, senki nem hitte el, hogy képes leszek rá – emlékezett vissza nevetve. – De jó volt lemenni a futópályára és edzeni, mert tudtam, mi a célom.

Elárulta, régebben nagyon fontosnak tartotta az eredményességet. A távolságot, az időt, a versenyzést. Azonban az élet úgy hozta, ezen változtatnia kellett.

– 2016 március végén volt egy infarktusom, ami miatt elég mélyre kerültem – mondta. – Onnan kellett felállnom, de a futást akkor sem hagytam abba. Tudtam, hogy amit csinálok, az jó, csak sokkal jobban kellett figyelnem magamra.

Miklós felkészüléseinek fontos része lett a tudatosság.

– Komoly tervezéssel kezdődik minden. Beosztom, hogy mennyi idő alatt milyen edzésmunkát kell elvégeznem ahhoz, hogy sikerüljön egy adott verseny. De a leglényegesebb része, hogy mindezt élvezetesebbé és fájdalommentesebbé tudom tenni a megfelelő felkészüléssel – árulta el.

Az álomversenyei most is ugyanúgy megvannak a fiatalembernek. Az erre vonatkozó kérdésre pedig gondolkodás nélkül rávágta a választ.

– A Korinthosz80 a legnagyobb cél. Ez egy ultratávú futóverseny. Ha 2019-et úgy tudom végigedzeni, ahogy elterveztem, akkor 2020-ban jó eséllyel meg tudom csinálni – mosolygott.

Csodálatos élményekkel lettek gazdagabbak

– Az infarktus utáni első érmet a római maratonon szereztem – mesélte Sándor Miklós. – Azon túl, hogy a helyszín is gyönyörű volt, csodálatos élményekkel lettünk gazdagabbak.

Miklós kiemelte, amikor a Vatikán bejárata előtt elfutottak és egy kórus zsoltárokat énekelt, az felejthetetlen pillanat volt. Ám a legmeghatóbb momentum mégis az volt, mikor a célban a nyakába akasztották az érmet.

– Akkor egy picit félrevonultam, hogy egyedül lehessek – mondta. – Elérzékenyültem. Hiszen annak az éremnek hatalmas súlya volt az életemben. Azt bizonyította, hogy vissza tudtam ülni arra a bizonyos lóra.