szezon

2020.05.04. 17:30

Megyeszerte javában árulják már a zamatos, hazai epret

A szamóca a magyarok egyik kedvenc gyümölcse, tavasszal általában alig várjuk, hogy az első piros hazai szemeket megkóstolhassuk. A szolnoki piacon már egyre több standon találkozhatunk e csemegével, igaz, ezek zöme még fólia alatt érett, így nem ugyanolyan ízvilágú, mint a szabadföldi. De legalább hazai!

Kovács Berta

Fotó: Mészáros János

– Nagyon vártuk már, hogy legyen magyar szamóca. Igaz, eleinte sokalltuk, hogy a piacon majdnem háromezer forintot kértek kilójáért, de pár szemet akkor is vettünk. Jobb, mint az import, ami szép ugyan, de nagyon ízetlen. A napokban apróbb szeműt már ezerötszázért is láttam – mesélte Fehér Istvánné. Azt is hozzátette, a múltkor a menye út menti bódéból vett nekik meglehetősen drágán állítólagos szabadföldit, de az íze alapján biztos, hogy az is fóliás volt.

A megyeszékhely piacán ezerötszáz-kétezer forintért kapni most a szamóca kilóját, míg a jászberényi kofák kétezer-kilencszáz–háromezer forintot kérnek érte. Karcag környékén két-háromezerért, az út menti árusoktól pedig ezernégyszáz-kétezer-hatszáz forintért lehet hozzájutni. Sokan hajlandók messzebb is elmenni, hogy közvetlenül a termelőtől vásárolhassanak.

Pozderka István (jobbra) fiával, Rolanddal a fólia alatt termő eprek között
Fotó: Mészáros János

A Fegyvernek-Örményesnél gazdálkodó Huber István kilónként háromezer forintért kínálja fóliás eprét április másodikától. Szabadföldit egy héttel ezelőtt tudott először szedni, bár az is alagútfóliás volt.

– Rossz idő volt az eperre, április elején megfagyott a levél, a virág is, és a fejlődő apró eperszemek is – sajnálkozott. – A szabadföldit eszi a veréb, a hangya, a csiga is, így talán negyedannyi gyümölcs lesz, mint a korábbi években. A fóliás is kevesebb. Clery, Joly, Olympia fajtám van, egyik sem olyan jó, mint szokott lenni, a szemek mérete is kisebb. Biztos van olyan, akinél szebb a szamóca, de sok gazda panaszkodik most – hangoztatta.

A Szolnok-Szandaszőlősön található Eperszigeten tíz fóliasátorban, huszonhárom-huszonnégyezer tövön érnek a Clery, Asia és Olympia fajtájú szamócák. A közelmúltban kezdték el szedni.

Idén nem lesz annyi szamócájuk, mint amire számítottak, hiába a fólia, vontatott az érés, és úgynevezett porzóhibás gyümölcsök is akadnak – számolt be róla Pozderka István gazdálkodó.

– A hideg tavasz nem tett jót neki, a fagyos hajnalokat a fólia alatt ugyan átvészelte, de visszavetette a fejlődésben. Az elmúlt hetekre jellemző légszárazság sem tett jót neki, párásítunk ugyan, de szellőztetni is kell, így gyorsan odalesz a nedvesség. Tavaly már április elején tudtuk szedni, idén viszont csak a múlt héten.

– Például Lajosmizséhez képest nálunk eleve késve szedhető az eper, mivel nálunk alacsonyabb a talajhőmérséklet, az itteni barnább talaj nem melegszik fel olyan könnyen, mint a homokos. Ahhoz pedig, hogy a gyökér fejlődése meginduljon, nyolc-tíz fok kell. A szabadföldi Joly epret várhatóan csak május közepén tudjuk szedni, április elején mértünk még mínusz hét fokot is, így az első virágok elfagytak – árulta el a termelő.

Hubai Imre Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke viszont arról számolt be, hogy Karcag, Nagykörű és a Tiszazug környékén kiváló, Berekfürdőn pedig kiemelkedő minőségű az eper. Mint mondta, összességében megyei szinten elfogadható minőségű, jó átlagos az eddigi szamócatermés.

Ügyelni kell a biztonságra

A felelős termelők komolyan veszik a járványveszélyt. A szandaszőlősi Eperszigeten például a dolgozók kesztyűben és szájmaszkban tevékenykednek, van kézfertőtlenítő. A termést pedig most nem ládákba szedik, hanem közvetlenül a műanyag tálcákba, melyekben a vevő megkapja, így a szedést követően többször nem kell hozzányúlni. A kiszolgálópultnál plexifalat állítottak fel, mely a vevőt és az eladót is védi, és bankkártyával is lehet fizetni. A vásárlók figyelmét pedig tájékoztató táblákon hívják fel az óvintézkedésekre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!