Galériával

2021.11.25. 13:58

Megváltozott munkaképességűeknek ad munkát az új karcagi üzem

Ötvenegy megváltozott munkaképességű ember számára biztosítanak munkát a Prohuman kezdeményezésében, Karcagon létrejött papíripari üzemben, amelyet november 25-én adtak át.

Daróczi Erzsébet

– Hatalmas hittel indultunk el 2018-ban, de őszintén megvallom, nem hittem, hogy mára tízszeresére fogunk bővülni. Folyamatosan igyekszünk újabb lehetőségeket keresni és teremteni arra, hogy segítsünk munkalehetőséget létrehozni azok számára, akik kicsit speciálisabb feltételek között tudnak csak dolgozni – mondta megnyitójában Ignácz Béla, a Prohuman ügyvezetője, aki szólt arról is, 15 ezer embernek biztosít munkát cégük.

– Olyan gazdasági növekedésért dolgozunk, amelyben mindenki haszonélvező lehet – kezdte beszédét Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára. – Az elmúlt időszak bizonyította, hogy a munkahelyek bővítése pont abban a szegmensben volt a legjelentősebb, ahol egyébként a legnehezebb vagy leghátrányosabb helyzetű munkaerő-piaci csoport van, a megváltozott munkaképességű emberek.

– Az elmúlt évtizedben az egymillió fős munkahelybővítésben 150 százalékkal nőtt a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatási rátája

– hangsúlyozta az államtitkár, aki szólt arról is, hogy 2022-ben is kiemelten, 50,1 milliárd forinttal támogatja a Kormány azokat a foglalkoztatókat, akik megváltozott munkaképességű embereket alkalmaznak. A karcagi üzem a kormányzati politikának, a segély helyett munka elvnek egy nagyon jó bemutatóhelye – mondta Fülöp Attila.

– A munkahelyteremtő beruházások támogatása, azok fejlesztése Karcag életében is fontos és meghatározó feladat, hogy ne segélyek, hanem esélyek kerüljenek minden munkát vállalni, dolgozni kívánó elé, így a megváltozott munkaképességű személyek elé is – hangzott el Szepesi Tibor polgármester köszöntőjében.

Aki szerint ahhoz, hogy átfogó segítséget tudjanak nyújtani a karcagi és a környékbeli megváltozott munkaképességű embereknek, fontos, hogy a kormányzati törekvések és az önkormányzat igyekezete találkozzon a gazdasági élet szereplőivel, a munkaadókkal, ahogy ez a mostani üzem esetében történt.

– Egy ilyen beruházás túlmutat azon a gazdasági értéken amit termel, hiszen közösséget hoz létre, önmegbecsülést erősít – fogalmazott F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő.

– Azt gondolom, hogy az itt dolgozók és az egész magyar társadalom jól jár, mert számíthatunk egymásra és rájuk is. Országgyűlési képviselőként támogatom a csökkent munkaképességűek foglalkoztatását, mert nagyon fontos, hogy mindenki tudjon dolgozni, értéket teremteni akkor is, ha csökkent munkaképességgel éli az életét. A társadalomnak akkor is szüksége van rá, az országnak, a nemzetnek számítania kell minden állampolgárára és ők is számíthatnak az országra – jelentette ki a képviselő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!