Agrárgazdasági kamara

2021.12.20. 11:25

Idén felére csökkentették a jégkárt a Jászkunságban

Karitatív tevékenységet és közfeladatot is végzett idén az agrárkamara, előbbit a Magyarok Kenyere programmal, utóbbit a jégkárelhárító rendszer segítségével. A napokban tartotta éves beszámolóját a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatósága, ahol elhangzott, a megyei gazdák is jelentősen hozzájárultak az idei GDP-hez. 

Molnár-Révész Erika

A támogatási kérelmek benyújtásában is segítjük a gazdálkodókat – mondja Hubai Imre Csaba

Fotó: Mészáros János

– Sok nehézséggel kellett megküzdenie idén falugazdászainknak, ennek ellenére sikeres éven vagyunk túl, hiszen elvégeztük feladatainkat – jellemezte a kamara idei évét Hubai Imre Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóságának elnöke a napokban tartott éves beszámolón. 

A kamara teljesítette azokat az elvárásokat, amelyeket létrehozásakor kitűztek elé. Egyik fontos feladat a hazai GDP-hez való hozzájárulás.

– Jász-Nagykun-Szolnok megye tipikusan agrármegye. Ebből adódóan az agrártermékekkel export árualapot biztosítottunk, amely erőteljesen segítette az ország devizabevételét. A gabonatermesztésben az elvárásoknak megfelelően teljesítettük feladatainkat. Biztosítottuk alapvető élelmiszerünk, a kenyér lisztigényét, az export- és takarmányalapot, valamint a vetőmagkészleteket – hangsúlyozta az elnök. 

Hozzátette, a kamara egyik fontos feladata, hogy segítse a gazdálkodókat az ügyintézésekben, támogatási kérelmek benyújtásában is. Mint elhangzott, a megye gazdálkodóitól idén közel kilencezer támogatási kérelem érkezett be elektronikus úton a Magyar Államkincstárhoz, melyből több mint hatezret a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatóságának falugazdászai készítettek el és adtak be meghatalmazással az ügyfélkapun keresztül. 

A támogatási kérelmek benyújtásában is segítjük a gazdálkodókat – mondja Hubai Imre Csaba

Forrás: Mészáros János

– Összesen több mint háromszáznyolcvanezer hektár­ra igényeltek támogatást a megyei gazdák, ami országos szinten is kimagasló – mondta az elnök. Ezeken túl az agrárkamara a jégkármentesítésben is fontos szerepet vállal. Jégkár-mérséklő rendszerüket 2018 májusától állították szolgálatba. Az országban összesen közel ezer generátor működik, ebből Jász-Nagykun-Szolnok megyében ötvenhármat helyeztek ki. Az első évben a megyében hatvanöt, 2019-ben ötvenkilenc, tavaly hatvan napon, míg idén ötvenhét alkalommal érkezett riasztás, vagyis ennyiszer kellett beüzemelni a berendezést a károk elhárításának érdekében. 

– Ezáltal a mezőgazdasági területeken a jég okozta károkat a felére tudtuk csökkenteni, emellett közfeladatot láttunk el, lakásokat, házakat, gépkocsikat, műszaki tárgyakat is védtünk. Ez a jégkár­elhárítási rendszer Európában is példaértékű – hangsúlyozta Hubai Imre Csaba.

Az elnök elmondta, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara legfontosabb feladata a hazai agrár- és élelmiszerszektor erősítése, a magyar termékek versenyképességének javítása itthon és a nemzetközi piacokon is. Mindezen tevékenységéhez szorosan illeszkedik az oktatásban betöltött szerepe. A megyében tíz szakképző intézményben zajlik oktatás agrárterületen, és száznyolcvanhat képzőhely működik. Az elnök elmondta, fontos feladat még a határon túli magyar gazdák támogatása egyebek mellett új technológiákkal, képzésekkel és tapasztalatok átadásával. A cél a nemzetmegtartás, és hogy a határon túli magyar gazdák is versenyképesek maradjanak Európában.

Rászorulókat támogattak

A Magyarok Kenyere nevű, határokon átívelő karitatív kezdeményezés 2011-ben indult, az első évben összesen tíz tonna búza gyűlt össze. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magosz együttműködésben dolgozik a programon, melynek ebben az évben megyénkben két házigazda települése is volt, Mezőtúr és Karcag.

– Idén hat gyűjtőpontunkon hatszáznyolcvanhét adományozó felajánlásából százötvenhárom tonna búza gyűlt össze a megyében. Ebből a mennyiségből mintegy százhét tonna lisztet őröltek. A lisztadományból ötvenegy, családokat és gyermekeket gondozó szervezet részesült – tájékoztatta hírportálunkat Hubai Imre Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóságának elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában