Mezőgazdaság

2022.06.16. 08:52

Egy hét múlva indulhat az árpa aratása a Nagykunság földjein

A tervek szerint huszonkettedike körül indul az őszi árpa aratása, melyre a megyei gazdák felelősen felkészültek.

Daróczi Erzsébet

Hubai Imre Csaba unokáival nézte meg a gépeket Fotó: Daróczi Erzsébet

A Nagykun Öko-szövetkezetben is megtartották az aratás előtti gépszemlét. Hubai Imre Csaba elnök-igazgató elmondta, a szemlén felsorakozott a betakarítási munkákban részt vevő minden eszközük, és az azokat kezelő dolgozók is ott voltak, akikkel átbeszélték a legfontosabb teendőket – biztonságtechnika, tűzvédelem, balesetvédelem, szállítással kapcsolatos kérdések. 

A szakember szerint igen nehéz év aratása következik, hiszen az aszály sok kár tett, de a hirtelen bekövetkező időjárás-változások, a nagy csapadékmennyiség is felboríthatja majd az egy napra meghatározott munkafolyamatokat, ezekhez is tudni kell alkalmazkodni. 

A tervek szerint huszonkettedike körül indul az őszi árpa aratása, melyre a megyei gazdák felelősen felkészültek. 

A Karcagi Katasztrófavédelmi Kirendeltség szakembere, Kovács Zoltán János százados és munkatársai a szemlén megnézték a gépjárművek műszaki állapotát, és felhívták a figyelmet arra, hogy ebben a nagy szárazságban ne csak indulás előtt ellenőrizzék a gépek műszaki állapotát, hanem lehetőség szerint nap- közben is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában